László Klára
Búcsúzáskor oly szorosan öleltél...
"Magamba olvasztalak, mondtad,
Hogy örökre velem maradj!"
Nem akartál elengedni...
Szinte megérezted a közelgő veszélyt,
Ami közénk fog állni...
Mégis lassan elengedtél...!
Vigyázó szemeim téged őriznek,
tiszta szívvel téged követnek,
Áldom az Istent, idevezetett,
áldom a Sorsot teéretted!
Légy végre egyszer férfi,
add meg nekem, mire vágyom!
Mondta már neked valaki,
én igen, te vagy az én ideálom.
Nem láthatlak én, Kedvesem,
Közénk állt a rusnya élet,
Emlékeink zajong a szívemben,
Nem hagyom, nem feledlek.
Vigyázz magadra, én Kedvesem,
Kezedet fogja az én Istenem,
Álmaid őrizem... szerelmem,
Mely örökké lángol teérded.
Számodra egy senki vagyok,
nem csepegtettél boldogságot,
Árva vagyok, mint egy madár,
nekem már semmi sem jár.
Nélküled sírnak a hajnalok...
Én már nem akartam,
Valakiért dobbanjon a szívem,
Valakiért hiába fájjon a lelkem.
Én már nem akartam vágyat, szerelmet,
De Te megérintetted szívemet,
Jöttél, eloroztad a vágyam,
Bár még egy darabig ellenálltam.
Mit érek én neked, felelj!
szeretsz, netán kedvelsz?
Ha látsz, dobban-e a szíved,
pulzusod hevesebben ver?
Neked adnám a szívemet,
elutasítod, nem kéred,
Neked adnám a lelkemet,
itt van, fogd, vigyed, a tied!
Ha rád gondolok,
könnybe lábad a szemem,
mert szeretlek, s te miért nem!?
Ha két karod engem ölel át,
Bennem megremeg a világ,
Elönti szívem a boldogság,
Ha két szemed nevet rám.
Hozzád tartozom,
Mint éghez a csillagok,
Imádom a Napot,
Mely téged beragyog.
Szeretlek... ébredő hajnalon,
Amikor a vágy csendesen oson,
S vándorol titkon hűvös éjjelen,
Szívem reszketve érted didereg.