László Klára
Hiányzol, mint rétnek a fény,
mint gondolatnak a pillanat,
A remény még mindig bennem él,
te vagy a hajnalom harmata.
Te vagy a másik felem,
A vágyam, a jövőm, az életem,
A gazdátlan vágy, a fohász,
Mely örökre magába zár...
Mikor ölelkeznek a csillagok az éjjel,
tele van szívem féltő reménnyel,
Nehéz kimondani, mit érzek,
ölelj, s te leszel a MINDEN!
Szeretném veled hallgatni a csendet
Hozzád simulva gyengéden,
Szeretnék elaludni az öledben,
Téged karolva... kedvesem,
S hinni, rajtunk kívül más nincsen,
Csak mi ketten, s a végtelen...
Mikor reggel kiteljesednek a színek,
Légy velem... ébredj velem,
Arcomra felfénylik majd az öröm,
Mely kirázza könnyeket a szememből...
...ha látom árnyadat, már remegek,
S mikor ajkad ajkaimon megpihen,
A vágy szárnyait lobogtatja,
Tétova, lassú mozdulattal...
Szorító érzés lüktet ereimben,
forróság fut végig a testemen,
elfog a nyugalom, a szenvedély,
az izzó, felperzselő érzés...
Nélküled nincs már létem,
rád bízom akár az életem,
Meglátlak... kinyílnak a fények,
te lettél minden rezdülésem...
Szemeddel látok, érzem a világot,
Miként, mint mágnes, vonz magához,
Mintha előtted nem is éltem volna...
Foggal, körömmel ragaszkodom érted,
ha szemedbe nézek, megszűnik minden,
Örömmámor, ha magadhoz ölelsz...
Kérlek, maradj velem s nekem,
Egybeolvadunk a végtelennel,
Benned élek, csak veled létezem,
Ily erős vonzást még nem éreztem!
Te vagy a tapintható, egyetlen csoda,
kiért élhet egy szenvedélyes nő valaha...
Egész valóm feltártam már néked,
A szerelem árnyéka követ mindent,
Lelkem némán dalol a sűrű csendben,
Kell egy hang, mi engem magasra emel...
Kellesz nekem, mint eső a földnek,
Kellesz nekem, mint remény a végtelennek...