Lajkó Gábor
Nézek az esteli tájra, szívemet űzi a vágya.
Távoli csillag az égen fürdik az éjjeli fényben.
Pápaszemes, öreg bagoly
ült a fán és huhogott.
Megosztotta mindenkivel
mindazt, amit ő tudott.
Karácsony van épp,
havas már a táj,
tátva marad most
sok-sok gyerekszáj.
Havas, téli úton egymagamban járok,
néznek rám sóhajtva a néma csillagok.
Múltamba merülve téged látlak éppen,
Te ott fent az égben, én pedig itt vagyok.
A hanta nem hinta,
a bazár bezár.
A varjú csak károg.
Bár nem érte kár.
Fagynak haragosa lettem,
reszket, didereg a testem.
Nagy most ereje a télnek,
jégcsap kezet ad a szélnek.
Lentről ha csodálva nézlek,
reszkető csillag az égen,
téged most csak arra kérlek,
vezessed apámat szépen!
Tudta jól a levendula,
ha szép akar lenni,
káprázatos lila ruhát
kell akkor felvenni.
Kiskacsa úszik a tóban,
int neki szépen a nád.
Partra igyekszik a réce,
egyre csak űzi a vágy.
Kipp-kopp kalapács,
hipp-hopp jön az ács,
kész is a tető,
eshet az eső.