Lajkó Gábor
Lelkemet elnehezíti a bánat a hajnali ködben.
Csendes a szív, de az emberi elme ledöbben.
Október, meséld el titkodat,
mit féltve őrzöl oly régen!
Nem kell már szorongva hallgatnod,
beszélni róla nem szégyen.
Ennivaló, olyan édes!
Lehet töltött, lehet krémes,
Lehet tábla, lehet bon-bon,
Boltban terem, nem zöld bokron.
Szent László királyunk, rólad szól az ének,
hőstetteid zengik mindenütt a végek.
Cserhalmi csatában magyar lányt mentettél,
kunokkal harcoltál, soha nem vesztettél.
Zizegő falevél,
ha beszél, ha regél,
szomorú ne legyél,
kel a Nap, fut a szél.
Kéklő, fényes égen
ábrándozik éppen
egy kis bárányfelhő
arról, hogyha felnő,
követi őt egyszer
minden kósza szellő.
Van egy nap, a kedvencem,
egész évben ezt várom,
mert mindenki rám figyel,
olyan ez, mint egy álom.
Forró nyári könnycsepp hullik
alkonyati égből.
Vörössé vált az ég alja...
Nem tudom, hogy hol dalol,
most is ott van valahol.
Talán fenn az ég alján,
vagy egy bokron vagy egy fán.