Lajkó Gábor
Erdő szélén kicsi házban
éldegélt a télapó.
Öreg volt már, ősz szakállú,
s nézte, ahogy hull a hó.
Érkezik advent
telve reménnyel.
Zúzmara játszik
hajnali köddel.
Indul a reggel
s benne az ősz.
Hajnali harmat,
száll fel a gőz.
Szikrát szór lovadnak
patája az éjben.
Kezet ráztunk veled
nem is olyan régen.
Hullik a falevél
októberi fákról.
Riadt madár repül,
elszakad az ágtól.
Nézd csak a távoli fákat,
dér lepi halkan az ágat.
Köd fala védi az erdőt,
szél szava hívja a felhőt.
Hunyadi Mátyás volt dicső nagy királyunk,
emléke köztünk jár, amelyre vigyázunk.
Mondák és legendák mesélik tetteit,
senki sem sejtette előre terveit.
Tanárként dolgozni
nem mindig áldás,
enyém az öröm
és enyém a bántás.
Van maroknyi jászság
Kiskunságnak földjén,
szorgos emberekkel,
kik itt élnek büszkén.
Eljön az éjjel,
fürge a szöcske,
hívja a lombnak
friss, üde zöldje.
Pompázol, mert te vagy a fény,
jövőbe vetett, szép remény.
Friss hajnal vagy, te vagy az éj...
Szeretném, ha fa lehetnék,
zöld levelű, terebélyes.