Ladányi Gábor
Negyvenszer virult ki
Az illatos tavasz,
Hogy köszöntsön Téged
Mindazért, aki vagy.
Gondolatok szárnyán szállok,
Értelmezem a világot,
Közben szavakat formálok.
Könnyűket és nehezeket.
Mik átszövik életemet.
Egy jól szituált ötvenes...
Ötven éve megszülettél,
Az életünk része lettél.
Volt, hogy sírtál vagy nevettél,
Miközben felcseperedtél.
Csípős kedvében a szúnyog
Harap, mint egy képzett buldog.
Itala a piros vérem,
Vérszegény vagyok már régen.
Aki útnak indul,
Figyeli az eget,
Hogy hátszelet kap-e,
Avagy ellenszelet?
Nappal Ő is olyan,
Mint a legtöbb ember,
A feleségével
Szembeszállni nem mer.
Meddig szép az élet,
Mikor kezd nyűg lenni?
Nem mondja meg senki,
Mert azt meg kell élni.
Tisztán élnek bennem még a régi képek,
Amelyek oly gyakran felidéznek Téged.
Áttörlöm, fényezem a régi képeket,
Hogy teljességében idézzem lényedet.
Apró, fehér kis hópihe,
Légy a szeretet hírnöke.
Kopogj be minden ablakon,
Szálljon a házra, oltalom.
Halottak napjára
Háborgó tenger a lelkem,
Mert veszteségem elviselhetetlen.
Aki ennek terhét állandóan hordja,
Gyakran erőtlen lesz, visszahull a porba.
Az igazság arca
ha egyszer felragyog,
Tisztábban láthatjuk
A felkelő Napot.
Zakatoló gondolatok pörgetik a kereket,
És fejünkben összecsapnak, mint a harci szekerek.
Ez addig tart, míg agyunkból nem érkezik felelet:
Ki kap sanszot, ki jut szóhoz, ki kapja a szerepet.
Az elnyomott gondolat meg bújában mind kifakad,
Mert róluk sosem beszélnek, azért tán, mert nem szabad.
Egy halk szavú, csendes ember,
Aki akadályt nem ismert,
Tele nemes büszkeséggel...
Beleremeg az értelem,
Úrrá lett rajtunk a félelem.
Nem szabadulunk a gondtól,
A világban egy járvány tombol.