L Atesz
Menni kell, menni el,
Furcsa érdekek,
A szívem ver.
Nem vagyok rab,
Itt nem maradok,
Túl tiszta a kép,
Hiszek, míg meg nem szakadok.
Beszedésre érkezik a sáska,
Mindent, mi fogy, ledarálja.
Akár por vagy finom őrlemény,
Hamar learatja, ahogy a költemény.
Sötét voltam, sötét titok.
A gonosz a jóval találkozott.
Sötét szívem sötét birtok,
Megváltoztatni nem lehet,
Szeretet nélkül szitok.
Nyer az, aki mer,
De erre gondolni kell.
Megbocsátás addig lehet,
Amíg elkerüljük a végzetet.
Csak egy házban ültünk
Egymás mellett.
De lehet, ketrecbe kerültünk,
S a szívek remegtek.
Mint hangya, szorgosan dolgozom,
Ha már az élet nedvét nem iszom.
Hadd nyilvánítsak véleményt.
A tudósok eszetlenségéért.
Messze-messze űrbe vizsgálnak,
Aszteroidákat időben nem pásztáznak.
Jég szirma keseríti
Az idő fogait.
A Nap lángoló tekintetét,
Mely zakatol halkan itt.
Mondhatnék köszönetet,
Hátha a fájdalom behegedt.
Beszéltünk már álmomban,
Legbelül egy kis szív lappang.
Fejemre nőtt sok teher és gond,
Összetörtem magam, jött az oszlop.
Megjön a hideg,
Bezár minden kapu.
A hangulata rideg,
Magával hozott ború.
Vesztünk sorszáma
Tudósok átka, ez a kis szekér száma,
Nem értik meg, hogy lóg a Föld lába.
Szürke hétköznapokba töltöm unalmam,
Meg sem mozdul semmi, barnul az alma.
Őseim mérföldeket sétáltak,
Talán önmagukba improvizáltak.
Rengeteg jó érzés töltött el,
A levegő tiszta volt, ez töltött élettel.