L Atesz
A nyűglődés vége
Küzdöttem én nem egy árnyékkal,
Azt hitték, ők az életben jobbak.
Küzdöttem én nem egy szándékkal,
Felnézzenek rám, ha az övék lomha.
Bármerre süthet fel a Nap,
Ha bármerről tart az alkonyat...
Ismeretlen szeretőm
Tisztaság és homály fedte tudat
Elköszörüli az évektől szenvedő titkokat.
A mindegy már túlhatol a szavakon,
Érzek én valakit, aki száll illatokon.
Nyakamban viselem a saját totemem,
Sorsom kovácsa még mindig az ismeretlen.
Legszebb köszönés, mely megható és más,
Egy ember tudja rajtam kívül ezt a csalódást.
Legutóbbi álmomból leizzadva ébredtem,
Nevetések mintha egész közelből tépkedtek.
Tudom, hogy most büszke vagy.
Nekem meg a szívem megszakad.
Olyan dolgokon töröm magam,
Amiket elvisz gondolatban egy dallam.
Tobzódás
Szemeidben csak akkor van fény,
Ha a szikra újra robban, óhaj a kény.
Egy nap talán
Hova jut a lélek a felszabadulás után?
Bolyong, mint a szellem, időkön át.
Létezik a maják szerint egy titkos alvilág,
Bonyolult és fura érzések ölelik hát.
A jövő... Ne titkold
Vannak és voltak megkülönböztetések,
Te vagy a bal kéz, vagy a jobb, akár én.
Minden pénz eltörpül,
A tűz elemében felpördül.
Ezért jöttem hát le én
Tiszta szeretetből kelvén.
Létezik a tizenkettedik planéta,
Amit nem árultak el soha.
Bár ezt még senki nem bizonyította,
Vár még a leleplezések sora.
Hittem dolgokban, mire egy fiú vágyott,
Önzetlen, elkötelezett, hűséges családot.
Mondtál egyszer sok mindent,
Csakhogy az igazad elbillent.
Nem használt nevetséges ámítást,
Most úgy érzem, mellőzöm az ásítást.