L Atesz
Mondtál egyszer sok mindent,
Csakhogy az igazad elbillent.
Nem használt nevetséges ámítást,
Most úgy érzem, mellőzöm az ásítást.
Sötét szívét nem látom oltalmazómnak,
Csak a fény, ami diktál a kiútnak.
Álmomban már így is
Túl sokat láttam.
Megváltozott gravitáció
Nem az, amire vártam.
Amikor nem itt vagyok,
Egy messzi világban gondolkozok.
Elmém elveszik az időben,
Térben feljebb kószál éjjeli ködben.
Kínos kesergés
Üldözőből üldözötté váltam,
Köszöntött az Isten a vadvilágban.
Azt hiszem, olykor jönnek jelek,
Küldenek furcsa, égi üzeneteket.
Láttam egy újabb látomást,
Gyertyák gyúltak benne.
Sötét volt, és azt az áradást,
Ami a szívekben körülölelte.
Dühöngő egy torzulat,
Égeti a szívem.
Én voltam ostoba?
Megbíztam és hittem.
A legszebb határ
Egy újrakezdett élet.
Az aszteroida sötét,
Megtompulnak a fények.
Nincs szülőm,
Ki büszke volna rám.
Nézés helyett
Teszek, nem tátom a szám.
Azt hittem rólad, hogy szeretsz,
Kihordtál, nemcsak mese, ami kövez.
Utállak, de a mérgem nem elég,
Nem csinálsz semmit, de nem fogsz.
Csak az a baj, elfog a verejték,
Amiért rendezkedsz, ház körül forogsz.
Álmatlan pillanat
Gyalogolok a végtelenbe,
Amíg el nem fáradok.
De legalább kitikkad testem,
S nem keresnek árnyak, óhajok.
Tudom, hogy létezel,
Vagy, aki vagy, és akárhol,
Egyszer elérkezel,
Soha nem leszel távol.
Láttalak téged
A Naphatáron.
Ne küldj könnyeket
Akkor se, ha túl sokat fázom.