L Atesz
Bocsáss meg, hogy szókimondó vagyok,
Egy másik szobában cuppognak hangok.
Nem vagyok kíváncsi gusztustalan szörnyre,
Mindig én vagyok levadászva vagy összetörve.
Süllyed a föld alattatok
Köveket dobál a parasztja,
Nem zörög már a harasztja.
Igazán szeretni
Nem azt jelenti:
Eldobni, mint rongyot,
Belül a vad tombol.
Mindenki játszik egy titkos szóra,
Véletlenek nincsenek,
Ne hazudj a mondandómra.
Akik elmennek, azok intenek.
Remény vagy bukás
Utolsókat rúgja a ház,
Alapjait nagyapáim kovácsolták.
Lovaskocsival hordták az anyagot,
Nem úgy, mint a tűzről pattant
Milliomosok.
Menni kell, menni el,
Furcsa érdekek,
A szívem ver.
Nem vagyok rab,
Itt nem maradok,
Túl tiszta a kép,
Hiszek, míg meg nem szakadok.
Beszedésre érkezik a sáska,
Mindent, mi fogy, ledarálja.
Akár por vagy finom őrlemény,
Hamar learatja, ahogy a költemény.
Sötét voltam, sötét titok.
A gonosz a jóval találkozott.
Sötét szívem sötét birtok,
Megváltoztatni nem lehet,
Szeretet nélkül szitok.
Nyer az, aki mer,
De erre gondolni kell.
Megbocsátás addig lehet,
Amíg elkerüljük a végzetet.
Csak egy házban ültünk
Egymás mellett.
De lehet, ketrecbe kerültünk,
S a szívek remegtek.
Mint hangya, szorgosan dolgozom,
Ha már az élet nedvét nem iszom.
Hadd nyilvánítsak véleményt.
A tudósok eszetlenségéért.
Messze-messze űrbe vizsgálnak,
Aszteroidákat időben nem pásztáznak.
Jég szirma keseríti
Az idő fogait.
A Nap lángoló tekintetét,
Mely zakatol halkan itt.