Kutassy Roland
Mi történt? Hogy fakultam így meg?
A boldogság szemem előtt lebeg,
De én csak lehunyom a szemem,
S várom, hogy lejárjon az életem.
Lélegzem. Élek. Kesergek.
Szívemben a bánat a rengeteg,
Melyben elvesztem talán már végleg,
S sírom is, melyben büszkén halok meg.
Nem tudom, ki lettél,
Régen itt voltál, most eltűntél,
Fáj, nem is tudod, hogyan fáj,
Ez a folytonos, értelmetlen viszály.
Herbstnacht
A bús szobám erkélyén állván,
Segítségért csendben kiáltván
Végtelen fájdalmat érzek újra,
Zsong a halál hegedűjének húrja.
Nézem, ahogy a fagyos aszfalton
A fotoncseppek szétgördülnek.
Nézek a jövőbe, rágódok a múlton,
S az emlékek újra életre kelnek.
...A limonádémba kevert, mézédes méreg,
Egy átkozott kincs, mit elvesztettem,
S marcangolja az én sérült lelkem.
Egy álarcot fúj felém a hűvös szél,
Mely gazdájáról igen sokat mesél,
Elmondja, hogy szeme néma, kék óceán,
S bőre sima, unalmas, fehér porcelán,
Személyisége ragyogóan bámulatos,
De egyedül van a sötétben, s magányos,
Arcán mégis egy nőies mosoly csücsül,
Csak mereng előre, s néz végtelenül...
Együtt voltunk ketten a farsangi bálban,
Együtt a tegnapban s együtt a mában.