Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
Immár fölöttébb sűrű lett a tél eleji, esteledő szürkület,
Támadóra kapcsolt a hideg, és egy nem kis vihar is kerekedett...
Immár fölöttébb sűrű lett a tél eleji, esteledő szürkület.
Őszi levelek,
Van, ami már barnásba csapott.
Érezni szagát, tán` rothadott?
Ázott úton... téli léptek alatt levelek.
Ősz esőt is hozott, így vizesek levelek...
Állítólag rénszarvasok húzzák a szánját,
De akkor miért cipeli hátán a zsákját?
Eljön majd hozzánk holnap virradó reggelre,
A gyermekek-felnőttek nagy-nagy örömére.
Nyugalmi állapotban... veletek, poéták!
Nyugalomban vagyok, és én a mai nap még
Verselgetek, az asztalomon csonk-gyertya ég...
Hallom, hogy kint menetdalt dúdol a süvítő szél,
Ő csak rohangál, bejár és valamit keresgél...
Úgy vártam, hogy advent legyen...
Megint eltelt egy év és ünnepelünk,
Várakoztunk hosszan és öregedtünk,
Megint eltelt egy év és ünnepelünk.
Hajnali harmat
Erdei várromokon.
Árva pókháló...
*
Harmatos reggel
Fehérre festé mezőt.
Épp` a réten sétáltunk, amikor utolért a zsivaj,
Lecsapott a szélvihar, csak úgy odaért a vad moraj,
Épp` a réten sétáltunk, amikor utolért a zsivaj.
Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertyalángoltság.
*
Néhai rokonokat meglátogattam...
Lépteimmel lassacskán araszolok az avaron,
Gyertya- és mécseslángok végigkísérnek utamon...
Bejöttem én nyitott kapuszárnyon. Ülök majd padon.
Kint a temetőben rideg márványból lett sírok,
Olyan, mint sivatagi kőrengeteg, és sírok.
Szerettem testét borítják, nyugodni nem bírok.
Az idő csak halad folyvást, lustán lépeget,
A vihar meg lecsap, engedélyt nem kéreget.
*
Az idő szeszélyes,
Kicsit nyár, majd vihar tombol.