Kulcsár Zsolt

Kulcsár Zsolt

Született: 1984. október 22.

Népszerűség: 15 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Most a béke emléke

Hánykódó kövek végtelenített sokadalma
omolván hajdan várnak véres ostroma,
halkan dobbanó ezernyi szív morajlásba torkollva,
mord és zord szélnek ágyúból törtető rombolása...

Tovább...

12

Lészen

Lészen még léttengeren hánykódó
hajónak töröttje, magas hegyeknek
magányos mászója, lészen még csillagtalan
ezernyi éjszaka, s lángnak halovány fénye
barlangnak mélyében.

Tovább...

Hulló falevél

Álmát kergeti hulló falevél,
szárnyal ősznek hűvös szelén,
messze reppen, pördül, táncol,
s ezernyi színben pompázva, tündökölve
hullik alája, s vele millió társa.

Tovább...

Ajtó tárul általa

Lépve egy új világba, mint félelem hada,
várva egy szép pillanatra, mint a csoda maga,
menve egy új útra, mint nyíló virágok sora,
vállalva egy végtelen percet, mint az idő sorsa...

Tovább...

Álom a kereszt súlya

...hogy retten bele keresztbetört lélek,
mintha a világ súlya nyomná töretlen,
menekülve hosszú órák vesztek végtelenben,
s meg-megállva, ha lenne másképpen,
ha lehetne gondolva, legyintve, menve
bele a sötét éjjelekbe, Övék a nap, gondolva,
s hold, mi jutott, olykor fel-felragyogó csillagok,
mik pislogva, villogva, vetítve utat meg...

Tovább...

Fagyos napok végén

S midőn eltelnek fagyos napok
sokasága, észrevétlenül kúszik a nap
egyre magasabbra, jár az óra, haladnak
napok végtelen sorban, s meg nem áll
a változás rendületlen hada.

Tovább...

Újjászületés

Elérve szótlan órák csendességét,
megfáradva dőlve hátra, tavasz fénye
melengetne, s néma esőben cseperegve
ázva, bár már nem fázva hallatja hangját
ezernyi madárka, s a rétek világa
ébredezve, lassan nyílva virágok sokasága,
mintha csak festve lenne a világ szépsége,
s a fű zsengesége mered egyre csak...

Tovább...

Menni kell tova...

Lesve bele erdő mélyébe,
hold kíséri, fáradt útnak még
nincs vége, reszket ágak rengetege,
elnyel a fagy ködös lehelete,
megrekedve lámpás fénye,
nem világit messze, csak menve
töretlenül előre, mint valami menetelése
a létnek, lenne már vége...

Tovább...

Telnél idő

Hangtalan utakon zajos forgatag,
kezét fogva vesz körbe minket a fagy,
lassú séta bele az éjszakába,
s a hold leskelődik le ránk...

Tovább...

Hol még...

Menve bele ezernyi éjbe, lesve csillag
hullásának múlását, mint kísérő kísértette
az elmúlásnak, levelek virágok hullanak,
szirmát bontja törékeny lélek,
s az éj már fagyos körülötte,
megrettenve az árnyék a falon,
lámpás fénye mutatja útnak végtelensége,
s a csend, szinte félelmetes, roppan egy ág...

Tovább...

Állomása a létnek

Roppanva törtet egy érzelem,
mint jeget hordó felleg az égen,
nem lehet tudni, mikor tör ki a vihar,
csak annyit, hogy eljön a pillanat,
s elsodor mindent, mint papírhajót
a tó vízében a lágy szellő...

Tovább...

Látva

...S lépve kifelé mégis csak egyre
mélyebbre érve fagyos szélnek,
lesz-e a lélekben vége, olajos hordóként
lángol a tűz még bennem, megrekedtem?

Tovább...

Még most itt vala

Hallván rettenet zord, fagyos hangját,
mint ezernyi éles kés, vág belém
szilaj és vad élet keserédes hangulata,
s testet öltött a szomorú bánat,
minek láncai lassan törnek lefelé,
s hajnalodik tán, vagy ez az alkonynak
fénye lesz, mi örökre kihulló lánggal
jelzi, mi fontos volt vala, most fejemre nőve...

Tovább...

Létezvén én

Létezve kétség homályba vesző
útjának szélén, nézvén, hogy hogyan
múlik lassan az idő, tükröm mutatja,
felettem is telik rendületlen, s mennyi még?

Tovább...

Sötétben lépkedek

Sötét mezőn lépkedek,
harmat sincsen, se Hold, se csillagok,
néma a táj, nem tudom, hol vagyok,
fáradtan lépek tovább meg-megrogyva,
homályba törve a fejem, sárt érzek,
mocskosat, latyakosat, rám tapad,
meg-megfog, nem engedne el,
húz vissza a sötétségbe, s emlékek...

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ