Kulcsár József
Esti ég hálót szőtt reánk,
álomszép eme éjszakánk.
Vitorlát bont a boldogság,
szívünkben égő fényforrás.
Csengő, csengő, varázscsengő,
ki lesz itt az osztályelső.
Tanteremben fiúk s lányok,
a szívekben nagy-nagy álmok.
Itt is, ott is látszik a hó még,
felkelő napon bíbor játék.
Madáróda zengi be a reggelt,
melyikük hívja a tavaszt szebben.
Este ragyognak a fények az utcán,
jégvirág bujkál az ablakok sarkán.
Felöltözve a házak díszben állnak,
ó, milyen felemelő meghittséget áraszt.
Halad az idő, s elköszönt a nyár,
lopakodó ősz felfedte magát.
Feladata sok, rögvest nekilát,
perzselő napot eltünteti már.
Szép ez az este ezüstös fénnyel,
égi kísérőnk milyen kis délceg.
Puha, lágy szellő suhan el bátran,
irányt mutatva szárnyaló vágynak.
Patak s folyó vígan szalad,
érzik már, hogy itt a tavasz.
Napsugár jár jeget töri,
télnek nyomát eltünteti.
Tovatűnt a sok virág,
hol van már a tarkaság,
érkezett egy új világ,
csókot hintő jégvarázs.
Brimmeg-brummog most a medve,
bánatos a tekintete,
unatkozik mostanában,
nincsen neki játszótársa.
Szépen szól a lélek hangja,
kevés ember, aki hallja.
Dúl, fúl magában az északi szél,
megmutatva hatalmas erejét,
nyomában érezni a rettegést.
Ideje múlt Nyár pihen odújában,
kicsiny fecskéink régen tovaszálltak,
ott vannak már valahol Afrikában.
Tó peremén zizegő nád,
ott költenek a vadkacsák,
felszínén szitakötő száll,
úgy cirkál, mint egy őrnaszád.
Hegyeken, völgyeken át
utazva képzelet szárnyán,
átszelve az egész óceánt,
mire megleled birodalmát.
Vége a télnek,
természet feléled,
olvadó hóban
kecses hóvirág.