Krupa Zoltán
Hiába várok rád
Halld hát szavam, te kegyetlen sors,
Akaratod erős, akár a fekete bors.
Elvesztettem mindenem, vedd magadhoz hát életem.
Lehetnék-e féltő szülő?
Vagy unokáit szerető nagyszülő?
Aggódó testvér?
Vagy egy céltudatos személy, aki mindent elér?
A ragyogó csillag az égen,
A boldogság a napfényben.
A remény az emberekben,
A hit a keresztben.
Csak néztem a hatalmas toronyórát,
és közben láttam eltorzulni az alkotója arcát,
görbülnek a mutatók, s elhalványulnak a számok,
ilyet mindennap én sem látok!
Itt élünk, ebben a világban,
A mindennapok fogságában.
Csak bámuljuk a tévét csendben,
És közben elhisszük, mit vetítenek éppen.
Távol egymástól, mint sivatag az óceántól,
mint oázis a sátortól,
mint vándor a várostól.
Éjféli varázslat
Lassan felgyúlnak az utcai fények,
És nyugovóra térnek az emberi lények.
Madárka száll most ágról ágra,
Fehér tollával maga a tél hírhozója.
2022 vége
Dj keze alatt a lemez pörög,
A szomszéd asztalnál valaki hangosan böfög.
Fekete macska farka lóg az ablakba,
Sütőben kunkorodik már a malac farka.
Aludj csak, majd én álmodok,
Mondtad csendben, s kezed fonta kezem csendben az éjben.
Hajtsd fejed vállamra,
És én átölellek az éjszakában.
Kérlek, álmodd velem, hogy minden rendben,
Hogy nincsenek kidőlt fák és kiszáradt patak,
Hogy holnap boldogan kezdődik a nap.
Törpék földjén jártam,
Furcsa sapkás kis fickókat láttam.
Szorgos kezek és apró lábak,
Ezer színben pompázó vidám kis házak.
A peron szélén
Csak ott álltam a peron szélén,
És vártam, hogy beérjen a vonat a sínek mentén.
Üdvözlöm, kedves vonatra váró, kiabálta a hangosbemondó,
A vonat sajnos, késik, és közben sok utas mérgelődik.
Szabadon szálló madár az égen
Egy kéz mely könnyeket töröl le éppen
Mosoly mely arcokon húzódik
Nevetés mely boldogan kimagaslik
Virág mely ezer színben virágzik
Szellő mely az emberek közt lágyan kúszik
Víz mely oltja a tüzeket
Érzés mely táplálja a szíveket...
Faragatlan favágók fafaragó versenyre készülve,
íme a fafaragók faversenye faverse készítve.