Kristófné Vidók Margit
Emlékeimben él még a varázs,
érintésedtől izzott éjszakánk,
a mosolyod jéghegyet olvasztott,
szerelmünk lassacskán bontakozott.
Csörög a telefon, - Ne vedd fel! - csörögjön,
Nem veszem, lenyomom, - Hagyd abba! - könyörgöm,
kitartó bestia, - Némulj el végre már!
Igencsak megszívat, a lakás méhkaptár,
a falon kéznyomok, este meg vendégek,
arcomon félmosoly, lassan már eszmélek,
hajamban csavarók, bőrömön pakolás,
fel-alá szaladok, - hogy lesz így vacsoránk?
Sétáltam lassan az árnyas fák alatt,
ámulva néztem, hol utam elhaladt,
faragott kövek és a régi házak,
hol titkokról susognak a hársak.
Kristályfényű ragyogásban
pipacsszívű csókolással
nyár varázsol gyémántkéket,
bárányfelhőt, nagyon szépet.
Halkan osont a fák között,
a csendben avar zizegett,
aludt a nyár - nem tündökölt,
nyomában az ősz sietett.
Szemeidben látom az ég kékjét,
és benne a tengerek mélységét.
Csak egy pillanat volt talán,
fellobogott, lángolt a nyár,
utoljára csókot dobott,
forró szavakat suttogott,
tarka ruhája lebegett,
még egy percért esedezett,
mosolya tele élettel,
tekintete izzik, perzsel.
Arcodon szelíden mosoly dereng,
csillogó szemed a múlton mereng,
mennyi bánat, és örök küzdelem,
mi a lelkedet érte szüntelen.
Gigászi sziklák, titokzatos mélység,
természet alkotta tökéletesség,
a csend és béke járja át lelkemet,
a fenyves erdők is ódát zengenek,
tavak szeme csillan a szurdok alján,
visszaverik a mélykék ég darabját.
Az én szívem nyugalomra vágyik...
Felettem még aranyló nap ragyog,
trillázva szállnak a madárdalok,
csend ölel, a levegő sem lebben,
forróság serceg a fellegekben.
Szelíd homály borul a szobára,
fényszóró vetül néma csodára,
hófehér márvány a női alak,
szépségét őrzik hideg kőfalak.
Egyedül vagyok, Mama, - hiányzol,
azt mondtad, te sohasem hibázol,
látod, valami rossz történt veled,
és nem foghatod többé a kezem.
Szeretettel Csillának
Elhoztak téged a júliusi fények,
leszületett a földre egy apró lélek,
teltek-múltak az évek, felcseperedtél,
szíved melegével mindenkit szerettél.
Szél sem rezdül a néma tájon,
napsugár csillan lombos fákon,
felgyülemlett érzések tánca
a boldog szerelem románca.