Kovi Boglárka
Épp halrudakat sütök,
És persze most is rád gondolok.
Emlékszem, pont azt taglaltad pár hete,
Mennyire is szereted ezt az egyszerű ételt.
Ha itt hagyok mindenkit,
Vajon feltűnne nekik?
Feltűnne, hogy a lány a hátsó padból,
Egyszerűen csak emelet-magasból figyel.
Nagy jövő áll előttem,
Egy menő gimi s egy jó közösség,
De mit ér ez a sok szép,
Ha rossz az a fránya kórkép.
Ez volt az utolsó alkalom,
Az utolsó, de bánatom mégis elhallgatom.
Összepakoltam, igaz, könnyes szemmel,
De te is tudod, sosem terhelnélek ilyennel.
Neved csengése míg másoknak egy zaj,
Egy elviselhetetlen zsibaj,
Mely csak bántja a fülüket.