Kövesi Petra
Az esték, vágyak, hajnalok sosem pihenő fénye
Beleömlik testem átkozott vérébe,
És fáj, recseg a szívem, érzem, szétszakad,
Fátylat hullajt rá elhaló, távoli szavad,
Hogy ne lássam kifolyó lelkemet,
Amit a múló idő lassan végleg eltemet.
Éles gondolatok vágnak a húsomba,
Bőrömet felhasítja a szemed,
Kicseppenő véremben fürdik a Hold;
Kölcsönkapott fényét neked adja.
Vagyok mint a kígyó foga
Valami mi nem lesz soha
Szó vagyok de ki sem mondtál
Ígéret mit betartottál
Vagyok örök ősi átok
Összetöröm a világod
Savas vagyok marom bőröd
Probléma min túl kell nőnöd...
Nem vagyok más csak egy szerkezet
mi gyötri a sok fogaskereket
most saját testem
a jeges börtönöm
de a lakatokat egyszer ha letöröm
a belőlem kiömlő összes fájdalom
görget majd tova a rémséges árnyakon