Kovács Krisztiánné
Erkélyem csöndes
Menedékem, kint ülök, s
Hallgatom, hogyan alkot
A lakótelep ismerős
Zajokból csendéletet.
Lassan itt a Mikulás,
Oly sok gyermek várja,
Ablakban s erkélyen
Tiszta csizmák állnak.
Titokban nézlek,
S látom nyomait
Oly sok évnek,
Mit az idő
Arcodra vésett.
Mily csodát láttam!
Balaton partján
Álltam, s ámulva
Csodáltam tó tükrén
Csillanó, lenyugvó
Nap aranyló fényét.
Borongós őszi napon
Esőcsepp koppan
Arcomon, szél
Zúgását hallgatom.
Oly sok teher nyomja vállad,
Görnyedten állsz, akár
Atlasz, ki a világot vállán hordja.
Sötét napokat élek,
Elmém börtönében,
Rácsok közt remeg
A lélek, s félek.
Nézem a kezed, ceruzád
Kecses ujjaid közt
Lebeg, s fantáziád
Lényei életre kelnek.
Ember, ki vezető
Szerepben tetszelegsz,
Miért hiszed, Te bármit
Megtehetsz?