Kovács Kincső
Érzés indái kúsznak gondolatfám lombján,
s a bársonyos rét virágai pollenben ontják.
Hangodra lelkem ezersugarú tavaszt bont,
egymás tekintetében lelünk ölelő hont.
...lelkem bársonyos, lágy csendje.
...tüdőm összes oxigénje.
Bűnkristállyal átszúrt lélek
álarcpajzzsal hamisan nyer.
Igaznak most bújnia kell,
mások ártatlanul félnek.
Szemfenéken izgága betűk pihennek.
Fülkürtön néma hangok játszanak.
Szájra a fogak harapással intenek.
Érzelmek lélek mélyén alszanak.
Apró hópihék szitálnak szememből,
majd mosolyráncba ülnek felolvadva.
Szívem feladata, hogy összerakja,
ezer mozaikot hordoz lelkemből.
utolsó védelem
utolsó féltés
utolsó kételyem
utolsó kérdés
utolsó sérelem
utolsó érzés ...
hétfő reggel boldogan írtuk
csupán örömkönnyeket sírtunk
magyar
megy ám
Hajnalban minden sötét, halk s fekete.
Elhozza magával a némaságot,
Búsan tép minden kinyíló virágot.
Majd szomorúan terül a Földre le.