Kovács Kincső
Hajnalban minden sötét, halk s fekete.
Elhozza magával a némaságot,
Búsan tép minden kinyíló virágot.
Majd szomorúan terül a Földre le.
Min változtat egy rossz döntés hosszú évek távlatából?
Kibontok egy történetet szívem legbelsőbb zugából...
Dánielfy Gergely: Azt mondtad című dala alapján
Tekinteteddel
őrzöd létem. Nélküled,
mondd, mi lesz velem?
Ülünk, tiszta csend.
Tekinteteddel ölelsz.
Kéz őrzi kezem.
Szemem sarkában
lopott mosolyod csillan,
rosszkedvünk illan.
Szép szivárványban
örök szerelmünk csillant,
soha nem illant.
Puhán, csendesen repül egy felhődarab.
Fehér és könnyed, akárcsak a tejszínhab.
Lassan befedi a tájat e szép lepel.
Ezer meg ezer kis hópehely énekel.
Jégvirágon át nézem a havas tájat,
régi emlékképek járják át a házat.
Most csend van. Csupán a szél süvít odakint,
a szívemben, idebent él még csodahit.
avagy támasz Mindenkinek
Nyújtom kezem, segítek.
Védőfalat építek.
Biztosat, óvót köréd.
Elűzi bajod ködét.
Mosolygás. Fényszürke égen.
Felhők közül Nap süt éppen.
Szivárvány zivatar után.
Csak nézzük, csodáljuk sután.
Reggel sétálok a közeli völgyben,
kerti virágok vesznek el a ködben...
Hazakullogok, befekszem az ágyba,
ablakaim előtt zöldellő nyárfa.
Pokrócot terítek a fűre puhán.
Levelek hullanak rá lassan, sután.
Őszi szél borzolja a buja lombot,
amely paletta-szín koronát hordott.
Elindultunk. Fáradtság, mosoly, pogácsa...
Másfél óra múlva érünk el Inárcsra.
A zenekar sosem utazik hiába,
vendégszereplésre hívták minap Dányba.