Kovács Iván
Sohaországban van egy kiszáradt folyó,
melyet csak száraz szemek látnak,
kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
de mégis a Sírás napjára várnak.
Aki túl hamar megelégszik alkotásával, az
Súlyos vétket követ el önmagával szemben.
Shakespeare a pokol ebei veszélyeiről beszél
A nyelv egy nemzetnek szelleme
Melynek szájából szállnak a szavak...
Áginak
Az öreg kínai törökülésben, hajlott
háttal ül az alacsony asztalnál.
Az üres papírt, tintatartót és ecsetet
bámulja, aztán kiegyenesíti
a gerincét, és lehunyja a szemét.
Az utolsó olajlámpa is kialudt,
és a hárem csendbe van burkolva.
Védetlenül állok a határtalanság jelenlétében,
Mely az időtlen rejtély, felbecsülhetetlen igazság...
Az, hogy "piros a vér a Pesti utcán",
már csak némely embernek
maradt fakuló emlékezetében.
Nyissátok a kaput!
Engedjetek be,
mert különben
nagy baj lesz belőle!
Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!
Kalifornia ég,
És Florida fuldokol.
Figyeljük, hogy a világ
Mi egyebet felsorol!
Én a szabad eszme fia vagyok,
s ebből én nem engedek,
de nem találok arra okot,
hogy ezért mással verekedjek.
József Attila vagyok,
a szentségit, majd` megfagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek
Az út szélén hagyták,
Úgy hitték, hogy meghalt.
Eltűntek pénzével,
Kit az élet megcsalt.
Leállítottad-e a világot,
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét
s arany árnyalatait?