Kovács Dániel
Betelt a hamutartó, mérges vagyok rád, is,
szeretném emlegetni drága anyukád is.
Csorba a szöveg, nem jó a rímpár,
innék pár sört, de elfogyott a tintám.
Hull a hó, hiszen újra itt a tavasz
Hull a hó hiszen újra itt a tavasz,
Cool a jóhiszem, a káosz ravasz.
Minden halott, amit régen szerettem
Elviselhetetlen nyomás,
Lelki fájdalom, szánalom.
Hazugok az emberek,
Fáj nagyon, fáj nagyon...
Csak a valami és a semmi van,
A semmi is van vagyis nincs.
Monoton valóság, robotos reggel
Monoton valóság, robotos reggel,
üresedő napsugár, riadtató vekker.
Egyforma cipők, egyforma napok,
semmit harapva semmit haladok.
Szennyezed a költészetet,
azt hiszed, az írás giccs.
Patetikus semmit mondasz
és dicsekve mocskolhatsz.
Mindenből van belőled egy pici
Mindenből van belőled egy pici,
Ami együtt már isteni.
Hozzád hasonlókból egy csoport,
Az a hátán egy Istent kihord.
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Nyomó és bánatos üresség,
tiszta semmi táncol némán.
Elfojtott bánathalom gyűlik
Az összetört, puha arcán.
Most vagyok a mostban
most már másik mostban
Mindig csak a most van
most vagyok a mostban
Fehér varjú fekete hússal,
aranykaput nyitó kulccsal.
Vakító, fényes, varázslatos,
gyönyörködtető, katartikus.
A lélek mögött húzódó, hideg ráció ural,
a szív megalkuvó, gyenge, szakadó huzal...
...vidámak az árnyékok, narancs zenél.
Tiszta mocsok oson, beszéd ajtómon,
tetemek hevernek a falon, van bajom?