Kósa Gabriella
Fogd meg lelkem
"Fogd meg lelkem, hogy pihenjek
örömödben dédelgetve",
érezd szívem, hogy érezzem,
bennünket repít mennyekbe,
öleld vállam, tudjam, biztos
kezekbe tettem életem,
fogd a kezem, vezess mindig,
s én hagyom, hogy vezesd léptem!
Anya nincs itt, pici babám,
apuci vigyáz rád,
azt játsszuk, hogy jön egy tündér,
hoz egy varázspálcát.
Ülsz az autóban az úton,
de nem látod a tájat.
Gondolatid innen messze,
mérföldekre járnak.
Apa, vegyél az öledbe,
mondok neked egy mesét!
Képzeld el, az óvodában
elmarad az apák napi ünnepség!
Reggel az állatoviban
a kicsik elhatározták,
ugróversenyt tartanak ma,
mert az egy jó kis mulatság.
Néha gondolkodtam azon,
minek kell gyereknap?
Hisz az egész év róluk szól!
A szívedben minden percben,
szüntelen ott vannak.
Gyermekként még sokszor láttam,
ahogy a grundon sétáltam:
srácok egymással bunyóztak,
s egyet-egyet eltángáltak.
De úgy, hogy kettő lefogta,
a harmadik pedig pofozta.
A kislány első anyáknapi ajándéka
Egy kislány az erdő mellett
lakott a családjával.
Egy vasárnap reggel kiment,
hogy játsszon labdájával.
"Költő vagyok -
mit érdekelne engem
a költészet maga."
Költő volnék?
Felnézek az égre,
vajh` hol lehet a
költészet csillaga?
Nyuszika csücsül a fűben,
közeleg a húsvét.
Tojást kellene festeni,
de elfogyott a festék.
Egy kis virág felébredt,
kinyújtotta szárát,
harmatcseppre vágyott ő,
hogy megmossa szirmát.
Ébred a táj,
és ébred a szív,
virító napsütés
szabadba hív!
Csurran-cseppen az eső
bele a fészekbe,
kis fióka húzza nyakát,
hová is mehetne?
Hol volt, hol nem, nem is régen,
februárban a múlt évben,
mikor a poet oldalra
nagy bátran bejelentkeztem.