Kósa Gabriella
Jéglabdákat dobált az ég,
összeszedtem párat,
s bevittem a kis vödrömben,
jó lesz a babáknak.
Elnézem a tudományos filmeket,
dobozokban, búra alatt
tárolnak leleteket,
s abból próbálnak rájönni,
hogyan éltek 1000 éve,
vagy korábban
a Földön az emberek.
Karácsonyi kicsi manó
gondolt egy nagyot:
karácsonyra minden gyerek
kap egy csillagot.
Az élethez fény kell,
a létezés egyik alapeleme.
Ahhoz, hogy boldog légy,
lelkednek is fénnyel
kell eltelnie.
Kis csizma, kis csizma,
kiteszlek az ablakba.
Ha erre jön Télapó,
kiálts nagyot: halihó!
Egy nap kis csacsi elkószált,
bement az erdőbe.
Meglátott egy csapat zebrát,
szava elállt tőle!
Ha elvesztetted, akit szeretsz,
néha mosolyogsz kívül,
de egy kis részed örökre
meghalt benned ott belül.
Azt tartja egy régi mondás:
Odafent a mennyekben
Isten mellett üres szék áll,
arra vár, hogy egyszer végre
őbenne a legjobb anyós ülhessen.
Egy óvodás kint a padon
könnyeivel küszködik.
Odamegy hozzá egy gyerek,
ő kicsit nagyobb, sulis.
A születés az egy csoda!
Bár naponta kicsi babák
százezrei jönnek világra,
mégis sok nő már előre
fél, retteg, vajon mi várja?
Szomorú a macimama,
felnőttek a kis bocsok.
Elköltöztek a barlangból,
s minden kölyök
jó messzire vándorolt.
Mindig azt gondoltam,
csupa szív lény vagyok,
de néha olyat látok...
Kisbárányka állt a fűben,
és valamin spekulált.
A többi szépen legelészett,
ő csak elmerengve állt.