Kolev András

Kolev András

Született: 1967. március 10.

Népszerűség: 146 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Néhány rím

Kimért sorok darab fehér papíron:
a vers, ne hidd, nem néhány rím csupán!
Ha lelkem késztet, én csak akkor írom,
sokan meg minden szippantás után.

Tovább...

Mégis

Ködök kísérgetnek,
gödrök között járok,
nyálkás kőre lépek,
betakar egy árok.

Tovább...

2822

Távozás

Indulsz, hová mégsem jutsz el soha,
miként jöttél, a lépted tétova,
s azt suttogod, lehet, nem érte meg,
szemed sarkában halvány fény remeg,
s fejed felett, mint rongyok csüngenek
a felhők szélét markoló egek.

Tovább...

3426

Nélküled

A sárga bögrén halk mosolyt hagyott az ajkad,
s papírlapon nevet, mit suttogott kezed,
s a pléd, amellyel tegnap válladat takartad,
a ráncait vigyázva súgja: nem feled.

Tovább...

Tavasz

Patak csobog a fáradt híd alatt,
s akárha vérző állat ellene:
faág zihál, még télről itt ragadt,
s egy farkasarcú árnyék leng vele.

Tovább...

Az ajtónál

Kínoktól szagló csont-fehér szoba,
rácsról lecsüngő, tintakék remény,
árnyak fölött lágy fény libben tova,
s csak szürke csend marad kihűlt helyén.

Tovább...

Emlék és álom

Az ajtó nyitva áll, én bárhová mehetnék,
halk sóhajok között eloszló félhomály;
rég látott titkokat rejt még megannyi emlék,
megsebzem talpamat, vérzik, de mégse fáj.

Tovább...

Szobák

Szobámba gyakran engedem a csendet,
kizártam minden zörgő ablakot.
Zaj nem kopogtat, lárma rég nem csenget,
s falára vésett hangot hallgatok.

Tovább...

4034

Télvég

A fák között megráng az alkony szőtte fátyol,
kesergő ágakat himbál a téli szél.
A szürke sziklakő havat siratva gyászol,
s csalóka csillogás a tócsák szélinél.

Tovább...

Újszülöttek

A harsogó zajra már felpattant szemük,
küzdelmes útjukat arcuk meséli el.
Enyhíti kínjukat, ki földre szállt velük:
a szomjazó tüdőkbe hűvös fényt lehel.

Tovább...

2725

Mégis hiszünk

A homlokunkra ráncot írt az emlék,
sajgó sebekre kéklő folt fagyott.
Szemünkre folyt magányos, téli esték
zsebükbe gyűrnek minden csillagot.

Tovább...

Éjjel

Törött tükör ezer szilánkja csillan.
Csendben hegednek lüktető sebek.

Tovább...

A városon túl

A város oly közel, de mégis messze van,
idáig nem jutott vonat fütyülte máz.
Kifosztott holnapok itt hagyva mocskosan,
s romok közt roskatag, lakatlan, régi ház.

Tovább...

A bolond

A tegnapot nyitott szemekkel álmodom,
amit napfény takart, az éj most megmutat.
Fülemben zúg a csend, ágyamhoz árny oson,
s lámpámról csillagok lógatják lábukat.

Tovább...

Az özvegy

Eső zuhog s szél zúg feletted.
Miért ne sírnál? Most temetted
a sáros földbe mindened.

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ