Kőhalmi Eszter
vagy igazából te meg én
Már nemcsak a képzeletemben ázik létünk teafiltere.
Már szétárad köztünk a napsütés és a kacagás emlékezete.
Mert amikor letusolod lelkem,
Kezedben nyugszik a kezem,
És számhoz ér az a béke,
(Mit áraszt egész lénye
Annak a csillagnak, amin születtél),
Megértem, honnan is tör fel a lélegzés.
A sok mocsok.
Csak az marad bennem ilyenkor.
És a versekbe próbálom kiköhögni
ezt a hurutot, mit másoktól
félteni kéne,
és minek a lénye
az, ami irányít.
Túl sok.
Túl sok most, ami körbevesz.
És sokan nem értik ezt,
és nem értem, miért nem.
Bölcs tanácsok egy tanácstalantól
Megkérdeztem magamtól, hogyan is folyik az élet.
Ha most születnél, mit mondhatnék neked,
Hogyan is kéne élned.
Aztán rájöttem, hogy a legrosszabb tanácsokat választanám,
Ha az élet kacifántos szimfóniáját magam boncolgatnám.
De azt hiszem, mégis meg kell tennem,
Csak ebbe a szedett-vedett versbe rejtem.