Klementné Burza Mária
Hányszor állított nehéz helyzet elé az élet?
Mindig emberséggel megoldottad
a kemény leckéket.
Hányszor tett próbára a végzet?
Emberként belső erőddel leküzdötted
a nehézséget, s lettél teljesebb, erősebb.
Márciusi reggelen hó borítja
a földeket, fentről a Nap süt reá,
szikratáncot jár millió napsugár,
szépségét elnéztem könnyfátylon át.
Kezdetben nem volt más, csak a csend,
mely szeretni vágyott, de csak az álom-anyag létezett,
benne mozdulatlanság, mely mozgásra várt,
elmozdult, hogy magányos dermedtsége oldódjon.
Fájdalmat adó napok estékhez
érnek, zsibbadtan a test aludni tér,
de előtte még imát rebeg a szív,
mely mindig bizalomban él s remél.
Mikor összetört lesz egy szép álom,
mintha az idő is könnyezve állna,
picinyke reménysugárra várna,
majd fellobban a fájdalom szikrája.
Mint a mesében, jöttél, január,
újév-kezdő hónapként,
reményhozóként, hófelhő
ruhádon hópelyhek siklanak,
kérdés-felelet, öröm-bánat
sürögnek-forognak, kire-kire
könnyeket szórnak,
bánattakaróként hullanak...
Átéltünk mély fájdalmat az év során,
s egy napot vártunk egész éven át,
most az adventi hetekben tisztítjuk,
fényesítjük fényszálból szőtt lélekruhánk.
Vágyad te magad küldted
magadnak
onnan, hol minden időtlenül jelen van, s
ahonnan vágyként indult létezésed,
ahogyan az enyém is, hogy itt lehessünk
egymásnak egymásért e földi létben.
Csendesen merengek az ünnepi reggelen,
szemem lassan-lassan könnyel telik meg,
mennyit harcolt a szabadságért nemzetem,
de szabadok vagyunk-e? - kérdezem.
Csak egy percre maradj csendben,
valamit súgni szeretnék szívednek,
valamit, mely csak neked szól,
s a szívedbe rejtsd el jól.
Ősi magyar ünnep,
megállok a pillanatnyi csöndben,
parányi sóhaj száll az ég felé,
míg a szemben könnyek gyűlnek.
Lelkem jobbik fele messzire szállt,
kezem még integet, bár nem látlak már,
most mást mond az ész, és mást érez a szív,
ész és szív között most nincs egyetértés,
anyának lenni a legszebb hivatás,
elfogadás-elengedés, néha fáj.
Erősebbnek kell lennem,
a múlt, a jelen s jövő sebeit
mindenkor erős Hittel viselnem.
Lelkemmel minden éjjel
Lelked ölelem át, s míg
szól a szférák zenéje,
hangjegyekből szavak
állnak össze, s lelkem
olvassa a hangjegyek
különös dalszavát.