Klára Systane
Halva a kő s vele ők, szürke az églepedő:
Bánatot altat a szél, hol van a sok szerető?
Kisfia várta apát, nagymama vissza urát,
más: katonát, nagyapát, férjeket és unokát.
Vízkereszt van, s asztalom szedem,
dajkálom minden emlékemet:
Kisdedként gyűlnek a karomon,
tudjátok: édes volt vagyonom!
...hópihe is be-benéz:
nézi a kis sereget.
Fagymosoly is be-betér,
már ha betér... ha betér...
Kékségeim, hatalmas hegyek,
varázsoljatok el engemet!
Hogyha közétek majd felmegyek,
nem sírok majd, hanem nevetek.
Szilveszterem monológja avagy kabaré?
Háromlábú csirkéket én Isten bizony nem láttam,
na de kérem (én kis csacsi), mégis bevásároltam:
Melle-húsba csomagolva kaparót is megvettem.
Soklábú ám (már az, aki): ez is bizonyíthatja!
Ma este, mikor éjfélt üt az óra,
és hallod magyarságod Himnuszát,
dicsérd meg szegények, árvák nimbuszát,
hogy hallgass a benti legszebb szóra!
Másnak talán éltető zsömle vagy...
Fél szelet kenyérkém lepottyant a földre,
beszéltem hozzá sajnálva, könyörögve:
"Kérlek, ne tedd, nem szabad! Lelkem megszakad:
másnak talán életmegmentő zsömle vagy!"...
Róluk sem megfeledkezve...
Mily fura fény a világ, elfedi más nyomorát,
Szerte, hol emberek élnek, jégfoga mardos a télnek,
végsikolyúak a "félszek," vasmadarúak a fészkek.
Nyiss ajtót, szép karácsony, főként annak, aki didereg!
Fénylő mosollyal járjon a csodára váró kisgyerek!
Árasszon hőt minden kályha! Nézzetek égre, emberek...
Karácsonyeste volt, a hó szakadt,
eladtam régi, rossz kabátomat.
Bizony, ez is én voltam, gyermekim,
anyaként, ó! - voltak szép terveim!
Leheletvékonyka versek
pompázó rímekbe írva,
kiosztva régen a serleg,
meg van az ő harca vívva:
Szerető sorokat látok,
felcsendül szép hegedűje,
őszinte szava a zálog,
vagy maga élet derűje.
Lenge ruha, semmi kabát?
Ejnye-ejnye! Nahát, nahát!
Pizsamában Mikuláska,
kezében strandszatyor, táska!
Kis Mikulás, jön az est - házad előtt keseregsz:
- "Már nem elég, ami volt: zárva a mennyei bolt (...)"
Krampuszok állnak eléd - mennyi az égi segéd!
Hív odakint a manó - szép, puha hó csuda jó!
Akiért rég sóvárgunk
Adventomnak gyertyafénye,
de szeretlek tégedet,
édes szeretet reménye,
foglalj helyet székeden...
Gyújtanék én fehér gyertyát,
de csak lelkemben lobban,
elszórta az már a lángját,
helyette a szív dobban...