Kjelinko21
"Hívjátok fel anyát, neki megnyugtat a hangja",
Tisztán emlékszem még minden gyújtott blantra,
A bank ma minden embert megfertőz, de brutál,
Míg nálatok lehajtott fejek, nálam álarc debütál.
A szív mint vágtató lovak a pusztán
A törött lélek elleni elme a puskám
Oly sok csók töltötte már táramat
De mind áldozata pokoli áradat...
Nem hittem, hogy lesz még életemben hercegnő,
Nő, kire azt mondhatom, megérdemel minden percet ő,
A föld maga a pokol, de apa karja a menny,
A testemmel védelek, ne érhessen a szenny.
Folyton jár az eszem, hogy miért van épp a magány,
Hogy szereteket temetünk, mert a pénz kell, vagy hogy vagány
Lehessen, de hiába a pofon, mikor a sírok előtt állunk,
És csak apró rádöbbenés, rá már többet nem találunk,
Ha folyton azt számolnám, hogy mennyi szívemen a sebem,
Hányszor léptem útra, hogy üres volt a zsebem,
Már kiapadt volna lelkemben a folyó,
Eltűnnék én is, mint a sok bizalommal lopó...
Én előre megmondtam, hogy hosszú az út,
Két évet húzott le minden nő, és nincsen visszaút.
Huszonötre akartam egy gyereket, de kivel?
Előttem az út hosszú, és már elhagytam a szívem,
Egy utcagyerek maradok, és csak írom, amit érez.
...Már nem az vagyok, aki, a gyerek tört lett.
A ruháid itt voltak, mire észbe kaptam,
Te szeretted a szitut, de én nem akartam.
Te más oldalán, mégis szavad ajkamon.
Lesz-e kettőnkről könyv: egy közös tartalom?
Ha kérdezik, én azt mondom, apa nélkül jöttem,
Mert nem adtál, csak túl sok a könny mögöttem!
Nem te voltál az életemben a példakép, a férfi,
És sose érdekel, hogyha fiad szíve vérzik.
Csak ülsz az ágyon, és rám vársz,
Nekem nem kell ez, de te mellettem szállsz.
Lóverseny már, úgy szaladnak az esztendők,
Az integető te vagy, és én kezében a zsebkendő.
Egy katona, ki most írja meg az utolsót,
Szegény emberen nadrág, ami foltot hord.
A remény lett a lélek anno, mikor tizennégy,
Tizenhét lehettem, mikor elvették, de éreztem zizeg még!
Állok köztetek, és nézem, mivé lesztek,
Hogy mondtok folyton magatoknak ellent.
Az út hiába visz, hiába hisz,
Ezerből csupán érti ezt tíz!
Akkor is szegény a lélek, ha a zseb gazdag,
Nem neveltek, csak a taposott aszfalt,
Volt, hogy kenyér sem volt az asztalon,
De ha küzdesz, nyersz, azt tapasztalom,
Nem egyszer érte könnyem a földemet...
Férfiasan megyek el az utolsó menetig,
Nem érdekel, ha a nem éltélt velem etetik,
Bennem az erő, mint Tysonba az ideg,
És hiába is kérdeznéd, miért vagyok ily rideg,
Sínekre feküdnék, mint József, de minek,
A tükörben nevet, legyen testvér hited,
Csak én iszom a pultnál, a Hennessy a csapos...