Kiss Virág Lívia
Megváltóra vár az elfáradt világ
- már ajándékra kötik a pántlikát -
úgy vagyok, mint a legtöbb, ha jön a nap,
szívemben én is várom kis Jézuskát.
Angyalok áhítattal fújják már a trombitát,
ünneplőbe öltözik az ember és a világ.
Ifjú szelek játszanak, és hullnak a hópihék,
álmosan nyújtózik és elpihen a partvidék.
Idelent a mécsesek, odafenn a csillagok
sziporkáznak, ünnepet idéznek az illatok.
Te vagy a hősöm
Hiányzol, hiányzol, fütyüli a szél,
egy árva levelet zörgetve mesél.
Hideg ködpára úszik a völgyeken,
megborzong a pirosló csipkebogyó,
elaludt az ősz a búzaföldeken.
Mindenszentek
Eltalált nagyon az idő, a múlás,
megbúvó kikericsen lepke időz.
A kertek alján elfáradt árnyékkal
galagonyatűzruhában megy az ősz
Szent Mihály lovát nyergeli az ősz,
krizantémtengerben még elidőz.
Apró lángú mécseseket éget,
égre lobbant lelki békességet.
Holdladik
Még süt a holdfény, de itt a hajnal,
kopogtatja a morzejeleket.
Hűs csillagok őrzik óarannyal
az éjbe olvadt álomképeket.
Hársok ringatják a Hold ladikját,
ágak őrzik elmúlt idők titkát.
Nyáridőben
Reggel a nyári ég, ha kinyitja szemét
- kinyílik a világ ablaka, süt a Nap -
minden ébredés nekem bíborpecsét
lesz, a Hold ezüst álma apró pénzdarab.
Lomha fellegek este elúsznak Keletre,
fellángol a Nap, vízbe hullik sisteregve.
A táj álmos, szendereg, egy hullám megriad,
olyan, mint egy lenge ing, a partra rálegyint,
homokra fut, mely sápadt-rőt, nem visel cipőt.
Szívembe nézek, és téged megidézlek,
szemeimben gyűjtöm csillagok sugarát.
Csukott pilláim alatt magamba zárlak,
szívemben vagy, őrizem édes tudatát.
Apám
Markomban azt az időt szorítom,
mikor még nem féltem attól, ami jön,
mikor Apám huncut szeme felfénylett
- egyenes derékkal állt, mint a pálmák -
ha látta, még a Nap is ránevetett.
Nyárasszony lánya vagyok,
fejemen hordom a Napot,
nyár fénye a szememben
az óceán türkizével ragyog.
Napnyugtától napkeltéig
Duzzog a felleg, könnye elapad,
mint ez a nap is, elmúlik, elhalad.
Most a kertre gondolok, és terád,
- már bimbóznak a babarózsák...
Színek a szívnek, léleknek
Tarka pillangók és virágos rét,
képen a százszorszép, süt rá a Nap,
sárgalábú méhek terhe édes,
festem, hogy száll a fehér felhőhab
Virág helyett
Pacsirta dalol az égen,
kibomlottak az orgonák.
Május első vasárnapja
a tiétek, Édesanyák!
Magamban víg dalokat ringatok már,
újul a szív, a lélek, a szemhatár,
"mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!"...