Kis Márk
Dühből dorombol,
kétségből egységet horgol,
monoton a hangja, így emlékből mormol,
violinkulcsra zárja a száját,
mikor kósza lángok perzselik szárnyát.
Sodrófával nyújtott szükségletem
falatnyi szoknyákat szaggatna,
meleg cipóba búzamagot dugdosna,
génekből kezeket meg lábakat csavarna.
Én majd pulcsimmal melegítem ringlispílhez ragadt nyelved hűtőkörét,
te cserébe reszelt sajttal ízesíted majd a krumplipürét.
Batikolt szemedben keresem,
- aki bújt, aki nem -
szívünket rég verő erem.