Kis Angelika
Kedvesem, ülj ide mellém közelebb, egyre közelebb!
Érezd, ahogy az érzés eggyé válik, majd lelkünk összeforr...
Szürte falujában nagy vigasság járja!
Lányok készülődnek a farsangi bálba.
Itt egy Süsü jelmez, amott egy királylány.
Smink és cipőhegyek, jelmez jelmez hátán.
Este elterveztem, hogy reggel iskolába én is szűk farmerbe megyek,
mint a Marcsi, vagy a Viki!
Én sem járhatok szoknyában, mert az már gyerekes és olyan ciki.
Gyorsan fel is próbáltam szűk nadrágomat, de villámként ért a felismerés,
rajtam nem tapad!
Félig égett gyertya lángja pislákol az asztalon.
Kinn sötét van, és az ének elnémul az ajkakon.
Sápadt fényben fenyőillat járja át a kis szobát.
Az óra ketyeg, s mutatója átlépi a most határt,
Megállok egy pillanatra, hátha megáll az idő.
A tegnap levette ünnepi ruháját.
Emlékköpenyt öltött, s felvette kalapját.
Ahogy gyermekként láttam...
Felvirradt a hajnal, kakas kukorékol.
A felkelő Napnak vén diófa hódol.
De jó, hogy eljöttél szikrázó fényeddel!
Vidámságot hozol egyedi léteddel.
Segítség, itt vagyok az idő fogságában!
Több ezer éves égig érő fában.
Gyökeréből szökken a perc, s végtelen a lombja.
Mely hosszú évekig is tarthat, se vége, se hossza.
Ébredésem minden napján arra kérem Istenem,
tartson engem kegyelemben tiszta szívvel, bűntelen!
Hisz tudjátok, ember vagyok, és minden nap elesek,
bűntelen csak Ő volt, Jézus, ki bűneinkért szenvedett!
Szétfoszlott álmok kendőbe kötve.
Jövődet látod egy ferde tükörben.
Őrizd vágyaid, hogy múltad szörnye
lelked virágát gúzsba ne kösse.
Hideg, esős őszi este Zsófi babáját kereste.
Benézett az ágy alá is és sírásba kezdett máris,
Merre lehetsz, Zsuzsi baba? Kérlek, keressük meg, anya!
Sötét is van, és villámlik, mi van, ha eltévedt s fázik?
Kilencéves szőke kislány tükör előtt ácsorog.
Haját arcába lógatja, éppen úgy, mint a nagyok.
Rúzs is kell még, és egy cipő, melynek sarka jó magas!
Egy szép autó is jó volna, de nem ám egy ócskavas!
Építsünk ma szeretetet,
sivatagba szép, zöld hegyet!
Járjon át a Napnak fénye,
ne szenvedjünk vaksötétben.
Udvarunkban a hóember szomorúan sírdogál.
Fejfedőjére száll Frici, a dalos csőrű kismadár.
"Miért szomorkodsz? Miért hull könnyed?
Miért könyörgöd a havat?
Ha könnyed hull, elfogysz lassan,
Felemészted így magad!"...
Szilveszteri utófényben már a farsang integet.
A tél pakol, és félúton vidámságnak nyújt kezet.
Mint bölcs ifjú, táncba hívja a tavasztündéreket.
Szürke felhőt útnak indít, s megnyitja a kék eget.