Kis Angelika
Maroknyi föld az otthonunk,
nagyra vágyunk a nagyvilágban.
De mit ér a kincs, ha nincs dalunk,
mely fényt gyújt a sötét éjszakában.
Ha egyszer elmegyek, keress a szívedben,
Hisz a levegő is ott van mindenhol, mindenben!
Két apró csillag ragyog az éjben,
elérhetetlen égi messzeségben.
Gyermekként az égre nézve
sokszor megcsodáltam,
mindig a két csillag közelébe vágytam.
Elképzelem, ahogy kéz a kézben futunk a Tejútrendszeren.
Lelkünk egymással összeforrva, szívem a szívedben megpihen.
Búcsúzik a világ, zárótáncát járja,
Szeretetből vizsgáztat az élet iskolája.
Pilleszárnyon száll az éjben a hű és tiszta szeretet.
Boldogsággal tölti be a hű és igaz szíveket.
Vigyázz az iriggyel, csapdákat állít,
Másokat vádol, de magáról hárít.
Mindig vártalak, már tudom, hiába,
Oda-vissza játszik bennem az érzelmi skála.
A múlt szívembe tép mindig váratlanul,
Lelkem mélyén a kérdés örökre meglapul.
Anya, ne dobj el, ne hagyj el, kérlek!
Hisz én úgy szeretlek és nélküled félek.
Ajtód előtt állok, verset fabrikálok.
Megkérdezném, van-e itthon locsolókannátok?
Csönd borult a tájra, bánat a világra.
Szakadék fölött egy híd áll, Jézus keresztfája.
Április elseje
Szép, tavaszi reggel volt.
A Nap nyugaton kelt, és keleten tért nyugovóra.
Bárányfelhők cikáztak a kertben,
És visszafelé járt az óra mutatója.