Kató Margit
Tavaszt várni, jaj, de jó.
Kismadárként száll a hó.
Piros sapka, kék kis sál
Hamarosan odébbáll.
Mutass utat, én édes Istenem!
Mert úgy érzem, a homályba estem.
Nem találok kiutat a szomorúságból.
Fájdalmam már emészti szívemet.
Őrizd álmod, gyermeki vágyad.
Halkan szóló, apró jelet.
Jövőd gyermeki énjét,
Aki felhőtlen boldog és nevet.
Szólj, szólj, kismadár.
Hívjad a babám.
Hívd őt ide hozzám.
Messzi tájon szálló galamb.
Búzamező felett száll.
Szárnya, hangja úgy hív.
Futnék utána, de nem szabad.
Itt van már az új esztendő.
Itt van újra eljövendő.
Öreg óév súlya ma bizony lekerül.
Mondd meg, drága, szép világ,
Mitől fényes az ég?
Hogy hallgassuk szív hangját,
Ha leszállott az éj.
Tombol már a hideg idő odakint.
A szívem is tombol, de te nem vagy itt.
Hűtlen voltál, az is maradsz.
Egyszer újra más lányra kacsintasz.
Szótlan, üres az én szívem, ha te nem vagy velem.
Bánatomban sírok érted, gyere hát, kedvesem!
Csalfa babám, jöjj vissza.
Nem kell menned utadra.
Megbocsátom ezt tenéked.
Csak kérlek, hogy jöjj vissza.
Nem csendes feketeség.
Az utcán egy lámpa sem ég.
Babám, hogy találjak hozzád én?
Messze látom, messze látom a napot fölkelni.
Boldogságot, szeretetet akarok én kívánni.