Kara Vivien
Két kicsi gyermekem
Ti vagytok az életem
Ezt a kicsi dalocskát
Csak nektek éneklem
Te, aki olyan hamar lelkembe láttál.
Most nagyon messze vagy tőlem.
Tudom, hogy szeretetre vágytál,
De a sors messze sodort előlem.
Nem feledlek
Elmegyünk egymás mellett,
Szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom beleremeg.
Annó, amikor kisgyerek voltam,
S az asztalra finom ebédet vártam.
Fényes kanalammal tányért kopogtattak,
mert olyan éhes voltam, hogy már nem láttam...
Árva ember sötét éjjelen csodát várva
Erőtlen testével szemét kisírva
Azon tanakodik csendesen,
Mikor várja valaki haza kedvesen!
Fájdalmas igazság
Szeretlek téged,
De nagyon félek.
Hogy mondjam el,
Mi az, mit érzek?
Csak egy vágyálom vagy nekem...
Téged nem ismerlek ugyan,
De azért apák napja van!
Egyszer az életben majd talán
Meg ismerhetem, kire szívem vár!
Ne engedd el
Szeretni kell, mert szeretni élet,
Másképp a szív sem élhet.
Hagyd, hogy fogja valaki a kezed,
Az utad nem lesz olyan meredek.