Kapocsi Annamária
Válladra ülnék csendesedni, hogy megtalálj, ha menekülsz,
kezedbe bújnék melegedni, amikor feledni kényszerülsz,
szívedbe küldeném a fényem, mikor a sötét gondolat
átfutva rajtad, porcikádon, magadban ölöd magadat.
Anyunak
Mindenhol ott vagy, sehol sem látlak,
nyomaid élőn porcicát ráznak,
könyvek és képek kapott emlékek,
hozzám majd szürkén visszaköltöznek.
Gyűjtünk megannyi pillekönnyű álmokat.
Gyűjtünk megannyi pillekönnyű álmokat.
Még mikor a fa tetején olvastunk
oly távol révedt szemünk,
s oly közel volt a föld.
Pillérszavak
Ezzel fekszem, ezzel kelek, igen-nem,
ki tudja hol, mikor, mivel érkezem,
honnét s miből merítve, mit vélekszem,
vélek-e még, vagy csak rázom a fejem.
Sűrű korom a nemalvás estje,
beletekereg a csendbe,
alig pislákol a fény,
jöhetnél beszélni, hogy élj.
Minden lelassul,
valamelyik holnap
megállnak a levelek a szélben,
valamelyik holnap
ráncok simulnak a végtelenben,
valamelyik holnap
nem csukódik be a szem,
valamelyik holnap...
Néha oly hideg a pillanat,
paplan alól kilógó láb,
néha kereszttűzben is megfagyhat,
mi úgy lángolhat, mint délibáb
poridézet
Mikor majd újra fény derül
arra, hogy minden elkerül.
Most voltam itt, most, 27 éve,
Most, mikor hittem, most, mikor nem,
Most voltam, lettem tűnődő rendben,
Most puha avarrá érlelt a föld.
Nem akarom, hogy elmenj, de el kell menned
hibákat gyűjtened, vétkezned, nyerned,
jámbornak lenned, erősnek, hősnek,
gyengének, igaznak, merésznek, s tényleg...
Csepeg a nyár, lassú mosolyát vérzem,
könnyen vegyülnek a felhők az égen,
úgy szeretnék lenni én is,
így, a könnyű nyárban,
napsugárt igéznék egy délibábban.
Lehettél volna citromfa átka,
kicsordult leve, limonádé,
annak alapja, kedve és harca,
hogy fel ne oldódjon majd egészen.