Kandabula
Csuda egy ünnep.
Mikor kezdődik, nem tudom,
Talán már másnap.
A napsugár harmatot, ködöt is fosztogat,
Mécses ereje már csak kacaj...
A körtefa az udvarunkon állt,
Míg egy villám egyszer csak rátalált.
Gyümölcse vaj-ízét most is számban érzem,
Olyan ízt nem lehet venni semmi pénzen!
Itt vagytok mind köröttem,
hol előttem, hol mögöttem,
hol alattam, hol fölöttem,
s mert kenyeremet mind megöttem,
fogaimat beletörtem,
még mindig nem elég...
Nincs az úgy jól, hogy kopik az élet,
Hogy csökkennek a megélhető napok,
Nincs az úgy jól, hogy hiába félted,
Nem kerültek el a bajok.
Megdühödtem.
Már majdnem ütöttem,
De elhalt a gondolat,
S levegőbe fagyott a mozdulat.
Szeretem a Karácsony komoly báját,
családi körben is fura magányát.