Kamarás Klára
Úgy kellene, mint őszi lomb a szélben,
hullani, hullni napfényben pörögve,
bíborban és aranyban tündökölve,
mielőtt eltűnünk a sárban mindörökre...
Ez már a másik ősz... a fáradt.
Szél kerget tört virágot, ágat.
Gondolatok gyertyafényben
VOLTAM: Karácsony, csillag,
ragyogás.
Két évre rá, hogy Pécsett megszülettem,
már ott találtam magam holmi Pesten.
De hosszú volt az út oda,
s mert kicsi voltam, így nem is csoda,
hogy az utazás még le nem kötött.
Hányszor építünk templomot homokra,
s rebegünk benne kéretlen imát...!
Mit éltünk át mi, ifjúi hévvel
mára öreg nők, agg katonák?
Ki jobbra, ki balra,
mint tudatlan falka,
toltunk egy roskadt, üres taligát.
Szedett-vedett válasz egy jólfésült búcsúztatóra
Elhangzott itt sok tarka szólam,
mint eddig mindig, minden évben.
Nem nekem szólt, és nem is rólam,
és az egészet nem is értem,
de lenne még néhány szavam,
hisz` én búcsúzom, én magam.
Túl korán kaptam a leckét...
Mi rosszat tehetett a gyerek, aki voltam?
Anyám pöttyös kendőből csinálta batyum,
benne volt Pipás Pista talán...
kedvenc gumibabám.
- Mehetsz apádhoz! - mondta
s kitett a kapu elé.
Hidd el nékem, drága kincsem,
(így beszél a nagypapa)
valamikor réges-régen
én is voltam kisbaba.
Mint a hajótörött, ki lassacskán kihűl,
és érzi hamarosan elmerül,
de látja még a tovaúszó pallót...
Jó játék volt! 18 évig
játszottunk nagyon fontosat,
és mellénk álltak és követtek,
de elfáradtunk ezalatt.
Míg arcodon virít a rózsa,
nem számít, ki kinek adósa,
de ha a banzáj véget-ér,
elválik, hogy ki mennyit ér.