Kamarás Klára
Célod, barátom, nemár az legyen,
hogy büszkén ülhess egy magas hegyen!
Ez is csak játék! Álmaimban
várom a döntő gólt. Igen.
Egy könnyű vers, akár a labda,
megdobogtatja még szívem.
Igazságot, igazságot!
Nyalka ifjak így daloltak...
Gyöngyös párták hajbókoltak.
Igazságot a hazának,
Erdejének, rónájának,
Világisten zöld kalapján
Árvalányhaj bokrétának!
Gyerekként féltem
sötétben, fényben,
az emberektől,
a képzelettől,
féltem magánytól,
lehettem bárhol,
az iskolától...
A kígyó pont az almafára vágyott,
hogy a magasból lássa a világot,
de Évát látva új ötlete támadt.
- Jobb tréfa lesz ez! Tovább minek másszak?
Ó, mennyi emlék...!
Zöld erdő árnyán
sétáltunk nemrég...
Egy pillanat csak,
vagy nyolcvan éve?
Ha a konyhában krumplit hámozok,
- bocsánat - burgonyát,
egész lelkemet hála szövi át,
hogy az vagyok, aki.
Intelem
Látod-e fenn a csodás barikákat az égen,
szürke, fehér felhők göndörödő seregét?
Ó mennyi láz, tavaszi, nagy remény!
Szívet betöltő, szinte égi fény...
Mindent lehet, mindenhez lesz erő...
Repült a képzelet... meg az idő.
- Lesz még... lesz még kutyára dér...
minket dús bunda véd, meleg!
Az ablak előtt madáretető.
Nem egy, hanem három. Degeszre
napraforgómag, köles van benne,
s hogy senki ne legyen kizárva,
a hármas ablak párkánya is
kész már a lakomára.
Amit a sors adott, részben már visszavette.
Nem siratom, és nem gyújtok felette
gyertyát és koszorú sem kell.
Ami maradt, markolom két kezemmel.
Álom
Egy szállal hozzád férceltem magam,
most lebegek az űrben boldogan.