Kalmár Sándor
Nehogy eladd a lelkedet egy vágyadért,
inkább teljesítem a szép szemedért.
Ha a szemed ragyog,
fényesebben világítanak a csillagok.
Hol vagytok Ti, barátok?
Mi az, amit csináltok?
Mi az, amit kerestek?
Remélem, el nem vesztek.
Megmutatom Nektek egyszer,
soha nem hal meg az ember.
Ha meghalnál, azt se bánjad,
csak levetetted a ruhádat.
Mindig mindent használj,
de ne kihasználj!
Ha kihasználod, elveszíted,
pedig lehetne a kincsed.
A nők szülik a világot,
adjunk nekik virágot!
Teremtik a férfit,
harcolni kell még itt.
Megtalálod a kegyelmet,
csak mutass némi fegyelmet!
Szánj rá időt, keresd meg,
és magadat ne fedd meg!
E mese nem mese,
így volt ezzel Emese.
Kellett neki a Kelet,
szimbólumokkal is lehet.
Aki hazudik, az lop,
Aki lop, abban egy titok.
Nincs benne tisztelet,
Felnézni rá rettenet.
Íme, itt egy ember.
Már nem szerepekkel.
Már nem kell a jelmez,
Most már másként tervez.
Nem az az élet,
Amelyiket éled.
Vágyaid, reményed,
Bármely is: szerények.
Nem bírok ma magammal,
Birkózom a szavakkal,
Szemembe könny kerül,
Leírom, hátha sikerül.
Tele vagyok naggyal,
számos feladattal,
megfejteni kéne,
a mai ember él-e.
A szenteknek maga felé hajlik a keze,
Ez a világ őrülete.
Ne foglalkozz vele.
Hej, rege, rejtem,
sose felejtem
továbbadni, hajj,
mielőtt elvisz a tutaj.
Szeretve szeretni,
csak úgy lenni...
Csókokat szórni,
levegőt se venni...