Juhászné Bérces Anikó
Kárpátok bércének
igazi szépsége,
kősziklák tövében
megbúvó értéke.
Ritka vendég vagy minálunk,
hozzád szívből így kiáltunk,
szent vagy nekünk, maradj nálunk!
Roppan a jég háta, napfény lehel rája,
hóember megroggyan, félreáll a szája.
Jégcsapok csepegnek, ügyködik február,
tócsák szeme tágul, béka benn a búvár.
Váratlanul szálltál közénk
szegett szárnnyal, bágyatag,
a szenteste melegében
gyógyítgatni szárnyadat.
Hóvirág, ibolya!
Nyitnikék!
Hallod a cinegék énekét?
Neked szól e dallam
Tavaszi hajnalban,
Nyitnikék!
Napra nap és évre évek,
Szép volt ifjan látni Téged.
Jó volt együtt lenni Veled,
Tudni azt, hogy van, ki szeret.
Az a rég kimondott igen
Örökre szólt, én azt hiszem!
Képzelt XIX. századi Valentin-napi vallomás
Lángoló szívek eme nagy napja,
szerenád, levél - vallomás rajta.
Gyöngybetű tükröz feszítő érzést,
ájtatos szolga kezéből ér célt.
Álmodik csendben
hópihe párnán,
olvad a szívem
ily csoda láttán.
Csillagos éjszaka
reszket a fagyban,
telihold didereg
megdermedt arccal.
Széjjelhullt a család,
zaklatott a gyermek,
hogyan éljen tovább,
melyik szülő mellett?
Zenebona, dínomdánom,
itt vagyok a maszkabálon.
Sürgés-forgás, eszem-iszom,
ezüsttálon szendvics, minyon.
Mit is kívánhatnék
az új esztendőre?
Istennek áldását
tisztes magyar főre.
Ó, nagy Isten, Mindenható,
nekünk Üdvözítőt adó,
hálát adok érte Néked,
ám valamit szívből kérek.
Sudár fenyő domb tetején
nem hajol meg, ha jeges szél
tűhegyével fésülködik,
s felhő hátán tovaszökik.