Juhászné Bérces Anikó
Mesevilág, nevesincs,
benn csepp ország, neves kincs.
Palotája szép, míves,
messze földön is híres.
Gonosz voltál kétezer-húsz,
meggyötörtél minket,
mosolyunkat maszkba rejtve
jó messzire vitted.
A serpenyő egy irányba
tövig billen, s a látványa,
amit hirdet szavak nélkül,
mindent elmond a múlt évrűl`.
Siratom a nyarat,
a napfényragyogást,
a vándormadarat,
őszi levélhullást
Mikor a karácsony csilingel a tájon,
reszket a természet takaróhiánytól,
szürke köd uralja a völgyet, hegytetőt,
megroggyant léptekkel járod a temetőt,
szikes már a lelked sokévi magánytól,
rá a fagy dermesztő jégpáncélt varázsol,
szeretet ünnepén nincs, aki szeressen,
gondjaid terhétől messzire tereljen...
Telet hozó, morcos ember,
ködben csoszog a december.
Haján, bajszán csillog a dér,
kopár ágon süvít a szél.
Szerény ifjú volt a Márton,
délceg, bátor katona,
dübörgött a föld alatta,
merre vitte a lova.
Komor ábrázattal lép színre november,
könnyet rejt tarsolya, gyászol minden ember,
hűen emlékezik rokonra, barátra,
üzenetét súgja krizantém szirmába:
viszontlátjuk egymást, várjatok bennünket,
az lesz az igazi, fényességes ünnep!
Szél szitál szorgosan, keze görcsbe rándul,
Sárga levéleső szálldogál a fárul`,
Avarszőnyeg puhán vigyázza a léptem,
Kőrengeteg között merre vagytok, kérdem?
Sürgöny eltávozott Poetos Versbarátaimnak
Reátok is gondolok ma,
kedves Poet-társak,
kiket már elsodort tőlünk
az idő múlása.
Bárány ballag bíbor réten,
legelészik ott serényen,
bendő tele, szép az élet,
jó a kedve, nem is béget.
Vénasszonyok nyara
beköszöntött végre,
napsugár mosolyog
színpompás vidékre.