Juhász Szilvia
ma hirtelen csendesebb lett minden
a pillanat amitől igazán féltem
így akartad! keserv nélkül lenni
hisz csak nagyon szeretve tudtál élni
Anyámat csak ritkán láttam,
tovatűnt a nagyvilágban,
eltelt hónap, év is talán,
kopogott a ház ajtaján.
Suttog az erdő, suttogok én is,
elszáll a szélbe rengeteg félsz is,
nem hallják hangom, pedig beszélek,
nem számít más, csak az önös érdek.
lendül a kéz mely pofonokat mérne
elfordítod fejed mintha az megvédne
Második esély
fogódzót kerestem mikor lelkem fázott
te rám terítetted a saját kabátod
elgáncsolt az élet te felsegítettél
rám se hederített aki miatt lettél
leteszem az évnek terhét
kibontom a holnapom
mély ráncokkal teli redőt
simítom az arcomon
Nyomasztó álom
Sodródj csak velem az árral,
hagyjuk itt e romlott világot,
utazzunk együtt a dagállyal,
nem hallja senki, hogy kiáltok.
Még csak pirkadat van,
osonva indulunk,
hogy anyák napjára
szép virágot hozzunk.
Szegénysorból lett népszerű énekesnő
Picinyke házba dobott le a gólya
tó vizén ringott az álmom hajója
gondos szüleim szegénységben éltek
kevés sikerben hittek vagy reméltek.
hallgatom az éjnek csendjét
mélyen alszik a város
kóbor macska jár-kel csendben
ő már nem nagyon álmos
Látogatás szülővárosomba
markolom a múlt időt
de az lassan tovaszáll
hazajöttem mielőtt
életem is odébbáll
amikor az est leszáll bolyong a lelkem
röpke pillantásom rajtatok felejtem
felsejlik a múlt az együtt töltött évek...
lennék sóhaj mely ajkadat elhagyja ezerszer
levegő is lehetnék mely nélkül a szív nem ver
volnék erő az izmokban mi járásra késztet
lennék gondolat az agyban mi csak jóra kérlel...
Ártatlan vagyok
szemlesütve szembesültem
testem nehéz súlyával
farkasszemet néztem hosszan
sunyi mérlegpofával
Népvándorlás
egyre gyakrabban hullnak le a csillagok
a tied még fent van s az enyém is ragyog
számlálják napjaink tolakodó hadak
fogynak az emberek és a folyó apad