Juhász Szilvia
Ártatlan vagyok
szemlesütve szembesültem
testem nehéz súlyával
farkasszemet néztem hosszan
sunyi mérlegpofával
Népvándorlás
egyre gyakrabban hullnak le a csillagok
a tied még fent van s az enyém is ragyog
számlálják napjaink tolakodó hadak
fogynak az emberek és a folyó apad
kipárnázom utad kövét
puhára fektetem lépted
kavicsokat elhordom én
rögök ne zavarják élted
...elgyengült a test, ám merész a képzelet,
hazug a ma, s kezére játszik a holnap,
kiúttalan sorsok mind neki szónokolnak
Szerelem
vágyat kelt a mozdulat
titok ül a szádon
hozzám bújt a pillanat
karjaimba zárom
Búcsúztatjuk immár a tizenhármas évet
sok rosszat tett velünk, de én már nem félek
örüljünk, vigadjunk, ne fájjon most semmi
tizennégyes évünk legyen örömteli
Koldust látva, olykor magamba roskadok
rám tekintő szempár életéről szólott
szél cserzett tenyérbe néhány százast adok
élelemre költi, ebben biztos vagyok.
Bántó szelek fújnak szerte a világban
melegíts fel Uram, hogy már én se fázzam
irányítsd pusztába azt, mi elsodorna
maradjak én veled gyermek tisztaságba
Kérdőn fürkészem a
magasságos eget,
mi volt mi egykoron
közénk éket vetett.
Ezer lámpás fénye mutatja az utat,
hol egykor még együtt irtottunk gyomokat.
Hol vannak a fák mik egekig értek?
Talán hasonlóan megpihenni tértek.
Édesanya, Édesapa
kinek mit jelent ez a szó
Istenem, ha maradt volna
lenne nálam útravaló
tépi emlékek hiánya
szaggatja a szívemet...
Midőn homlokára
csókot nyom a bánat
szerelem megfakul
kitör a gyalázat
Szeress majd akkor is,
ha bánt e zord világ,
idézzük fel együtt
ifjúságunk dalát.
Viharos fellegek
szántják fel az eget,
letérdel a bokor,
még a föld is remeg...