Juhász László
Miért sírsz?
Hisz eddig sem fájt, hogy hazudtál,
Hónapokig játszadozva kínoztál
Szívem ismét őszi ruhába öltözött
Szívem tavaszi éber kómájából
Egy nyirkos és hideg világra ébredt,
Enyészet havában a lelkem egy darabja újra a pusztulásé lett
...Rózsaszín ködöt vetettél szememre
Úgy érzem az Isten nekem teremtett
Álmodtál, s nem feledted
Hitted megérinti lelked
Gondoltad...
"Istenem de jó lenne"
Ha utam arra a bizonyos útra vinne
Tudatom összeszűkült,
Testem elhagyott
Magamba fordulva nézvén bánatom,
Mit tettél ember?
Volt egy szerelem
Mi kettőnket összetartott,
Mostanra elmúlt,
Kihunyt a tűz,
De máig nem értem miért?
Réges-rég szemem meglátta
A legszebb lányt a világon
Olthatatlan vonzalom költözött
Belém, pedig azt se tudtam még
Mi a szerelem, életemet
Egy pillantásával megváltoztatta
Évek teltek el, s én magamban
Tartottam a titkomat.
Elmúltak a hónapok
S eltűnt a fájdalom
Nem emészt már fel
Tanácstalan bánatom.
Bekövetkezett, eljött hát
Megérint a sugárzó forróság,
Örökké csak a kezét fognád,
S soha el nem hagynád.
Eljött a fény lágy oltára
Melyben ragyogóan
Szikrázó napsugarak ezrei
Világítják arcunk rejtett vonásait
Óh te drága életadó
Miért bántunk örökkön-örökké?
Fáj tudom nagyon
Bírd még ki kérlek,
Eljön majd az idő
Midőn már a vizet is kérvényért kapjuk
Akkor fog sírni a nép
Mit tett ellened...
Szövögetvén álmok hadát
S egyszer megélni kalandját,
De szép gondolatokat
Fűzvén fejembe
Már-már valósággá válva
Látomásom támad...
Merre felé tart a világunk,
A pénz, s hatalomvágy
Elborítja az elméket,
Józan eszünk már
Réges-régen elmerült
A bűnös emberiség útvesztőjében
S jő a sötétség démoni ereje
Karmában szorítva
Fáj, s éget a pokol bugyra,
Halvány pontként nem melegít
Már az igaz út,
Elhagyottan, sebekkel teli
Teste szeli a végtelent...