Juhász Barbara Barbi
Sok mindent kibírtam,
De szívem már elfáradt,
Az élet megtanította velem,
Bízni senkiben sem lehet.
Veled álmodtam az éjjel,
Álmomban eljöttél értem.
Elmentünk egy eldugott helyre,
Hol ketten lehettünk végre.
Újra és újra feledni akarlak,
De szívem nem engedi, hogy hagyjalak.
Te vagy múltamban a boldogság,
Jelenemben a fájdalom és szomorúság.
Te vagy a fény,
Mi a sötétséget megvilágítja.
Hogy mit érzek irántad,
Magam sem tudom.
Te vagy nekem a nap,
Mi melegen tart,
Te vagy nekem a hold,
Mi bevilágítja éjjelem,
Te vagy nekem a csillag,
Mi szívemben ragyog,
Te vagy a lét,
Mi életben tart.
Mikor rám írsz,
Hevesen dobog szívem,
Ha nem írsz,
Napomat üresnek érzem.
Szürke világok,
Szürkévé vált virágok.
Szürke életem
Mélységében élni képtelen.
Hozzád imádkozom, Istenem,
Kérlek, tedd szebbé életem.
Kérlek, szabadíts meg tőle,
Engedd, hadd menjek el innen örökre.
Jó lenne itt hagyni mindent,
Nem tudok elszabadulni innen.
Azt hiszik, semmi bajom,
Mert soha nem hangoztatom.
Pár napja beszélünk csupán,
Te rögtön közvetlen voltál.
Többet szeretnék tudni rólad,
Megismerni egész életstílusodat.
Mit nekem szerelem,
Mit nekem élet.
Ki mondja: szép szerelem, Téved!
Ki mondja: nincs szerelem, az igazat mondja.
Tudom, soha nem mondtam neked,
De nagyon szerettelek.
Ahogy elköltöztünk, évente egyszer láttalak,
De mindig megnyugvást hozott, hogy láthattalak.
Eddig halott voltam,
Egy érzés miatt, mi szívemet nyomta.
Egyszer adatott meg nekem a szerelem érzése,
De el kellett válnom tőle végleg.