Jószay Magdolna
Fáradt az este, szellő sem rezzen,
sajgón, sötéten sír a magány.
Nem csüggedek, bár könnyű lenne,
ha tetézve omlik rám a baj,
nem árt figyelni baljós jelekre,
ne zúzzon szét, mint csendet a zaj.
A kikelet rég volt már,
bent járunk a nyárban,
millió búzaszál
leng a tág határban.
Pirkadattal felhő érkezik.
Szeles reggel terít asztalt
réteken, hol pitypang virágzik,
kis patak csobog, köveken átrobog,
hallasz-e most víg madárdalt?
Ragyogó kék, mely máshoz nem fogható,
egyszerű, mégis tökéletes szépség.
Május üde zöldje diadalmaskodik,
repcetábla aranylik túl a végtelenbe`,
az ember lelkét langymeleg árasztja,
míg a láb óvatosan botladozik benne.
A pitypang olyan méltóságteljes,
törékeny, kedves kis tökéletesség,
egyszerű, mégis felragyog az arc,
hisz` gömbbé váltak az apró pihék!
Májusban akkortájt tündérek jártak,
és - már tizenhárom éve - megszülettél.
Lebben a függöny,
merengve riadok,
hűvös lett hirtelen,
szisszenve borzongok.
Nagy volt a meleg ma, fülledt nyárelő,
vihar készül most, az ég fenyegető,
száguldó felhők vészjósló színekben
jelzik, mi érkezik, vad iramban jő...
Tört-fehér esernyők vagy lapos tányérok
rezegnek szerényen - élénkzöld közt bújva,
elmennél mellettük észrevétlenül, ha
nem kapnád fel fejed a csodás illatra.
Eszembe jut gyakran sok régi élményem,
ha visszagondolok, ellágyul a szívem.
Barátom volt nékem a csodatévő malac,
mindig megsegített, nem érhetett kudarc.
Bár ragyog a nap, nem látsz tisztán,
szürkehályog a szemeden
tesz róla, hogy éveid súlyán
még inkább nehezítsen.