
Jósa Miklós
Nincs vers - nélkülem - feldúlnak a szavak,
s ha leírom őket - folynak, mint patak
Nyugszik a nap késve, takaróján rojtok,
utánanyúlnak nádasrétek - bokrok -
amott egy fa reszket hajnalig eleget,
leszottyannak róla sárguló levelek.
Irigy évek, de meghajszoltatok -
főleg a gyermekkor, itt ketyeg még, itt,
mezítláb tarlón-futva - láthatod,
átbuktam vad vágta akadályait.
Szomorúfűzfának leszáradt egy ága -
de ennek a dalnak nem ez a témája,
minden napra szóló szerelem a tárgykör -
akit én szeretek, annak illő tükör.
a világból kikacsint
hétköznapiságom
menőzésből kitaszít
benti külvilágom
Mottó: Úgy szeretlek, biztos érzed -
nézz reám, de ne mondd, miért;
csak éld az élet minden édes
pillanatát velem, s a kedvemért
most kacagj, míg hallom én...
Úgy, mint a téglák egy falban -
sejtek alkotják a bőrt,
ujjlenyomatokban balzsam
jelzi, a fáraó blőd:
titokban fölébredt s kiszállt
a szarkofágból, nekiállt
műkincseket lopkodni,
ám jött Monk - kezdett nyomozni...
Szél pöfékel tóra szállva,
nádat ringat, úgy számlálja -
hány szál gyékényt vág a muzsik,
hol süllyed a csizma csurig
a lápba.
Elvékonyodott egyszerűség vonalán
körmondatokat "mondikál" lényegtelen,
és elindul a líra végig az utcán,
betér az irodalomba eltévedten.
Előhang:
Ó, engem szeretni szoktak -
(énekfoszlány ez is, fülembe cseng).
Ó, engem sose bántottak -
mily szép szavak, lelkem mégis eseng.
Sorsfenyőnek nőni, mint aki
a hajóácsokat várja,
mert messzi útra készül menni,
és a szél majd elsodorja.
Húsvéti készülődés nyusziéknál
Húsvéti nyuszi, ne fülelj,
piros tojást fűben lelj!
Locsolónap eljön gyorsan,
nyusziapót hol találjam?
Nem nagy ügy fogalmakat kitalálni -
még alszik az éji világ, s a titok
nem az, amit ki kell kiabálni,
egyöntetű létezés páran kifog.
Szép zöld az álmom - abban élek -
elmondanám örömmel itt.
Lefesteném oly egyszerűen,
mint egy orgona hangjait.