Jósa Miklós
Ha növény lehetnék, mondjuk csalán,
melyet felbolygattak - s nélküled árva;
se csípni, se szúrni nem tudnék -, ám
teát főzhetnél belőlem, te drága.
Alig taposott ösvény vonalán,
szerelmem, addsza` azt, a csókot,
kitárt szívvel közelebb vonlak ám,
nézd a fát, velünk ocsúdva borzong.
Apám molnár, a sikért lisztbe bő
tekintettel álmodón - égi malmok
garatját reparálja; víznyelő
felhők függönyét se lebbenti ott gond.
Mint kilógó cipőtalp, az illúzió
Figyelj, te költő - ím` la Múzsa jő,
elő a plajbászt, tele ám a szatyra,
az ihlet új, üdítő tára bő;
feléd iramlik szinte már szaladva.
Melyik oldalon a szép - mi fehér
avagy fekete - szólj, van-e fogalmad,
nyílj meg a másik embernek - befér
agyadba ez az idea? - Ragozd csak!
Lezuhant egy szó - darabokra tört
fehér betűs szeretet - Isten adta,
körbeállták vadak e témakört,
s mindenik a magáét kiharapta.
A madár nem lát, csak te hiszed azt,
de a festők látásra törekszenek -
földre jöttek és színekkel játszanak,
míg bensődben szent turulok repesnek.
Segíts, angyal, szöggel rajzolt tünemény,
koszos falra karcolt vékony ködkép,
de otthonos körötted a környék,
idő tölcsérén csöppents áldást felém.
Szíved halmozva örömmel - ne félj,
mert sosem számoltam hányadik nőnap,
de jövök köszönőmmel mindenért,
s bámullak virradatig, istennő vagy!
Még csüng az ág, még rázza a szél.
Szépülnek a napok - lelki húr
rezgése madárhangon mesél.
Fényről énekel a vakond, "trárárám" -
seper a szél, de nem havat - megállj,
Valentin, szerelmem, ha csókod ad,
akkor én leszek a vaksi boldogság.
A vaktyúk és pulyka meg a gazdasszony
Reggel jön ki a gazdasszony, s elhajtja a tyúkját -
szedje bögyét tele magvakkal a közeli tarlón,
ámde a kis tyúkocska panaszkodik, úgyse talál ő
semmit! A rétre se képes kitalálni, nem ő...
Mért dacol annyira, mért nem húz a tél?
Vigye kemény hidegét, tavaszos, szép
arcokat álmodom, édes együttlét
boldog örömét, gyere, mint kis veréb.
Körbe pislantva, mint aki meózik -
könnyen térdre dőlt érzelmek alatt,
roncsra-vasalt harmónia hasalt,
ráztam itt az egykedvűség csuklóit.
Csörömpöl a szépség tükre a padlón
elejti kezéből az asszony s törik
mint a jég mert kacsóját meglökik
innen már nem sok kell hogy elrohanjon.