Jósa Miklós
Szeretem nyárnak spenótszíneit,
szabadság zöld-gyepén kend, asszonyság,
szebb, mint egy királynő, kicsinyjeink
örömére - ó, csábos szembogár.
Szeretlek holtig, ebben az a kunszt,
nem ismerem a halált; vajon honnan
fogom tudni, hogy a fényem kihunyt?
Ha nem látok többé, tudom - ki voltam?
Meditálok keresztszemekre tekintve
Megárthat az álmodozás? - talán
leköt jobban néhány percnyi merengés;
ki lábon ring, nem alszik igazán -
csoszog, míg utol nem éri derengés.
Remény az árnyéktartóban, fehér
egyébként. Mindig az, de sose fényes,
nap elől rejti az erőtlent, és
pohárból issza levét; keserédes.
Lerí, bár verssorok vége kicseng,
rezonálva merült ki; dalra önként
magától nem kong. Metrikára kent
fedőrétegét mi hasítja tőrként?
Ügy nevetek néha - mintha sírnék;
fuccsba hagyva búmat - elvagyok:
kik annyiszor néma könnybe vitték
gyenge szívem, könnyű bánatok.
Mégse tör le, jobb kacagni inkább,
noha fáj, de tűrj s légy optimistább.
Vesződik a szél a fákkal - csavarja,
mint egy tanító nebulók fülét;
mesét szeretne mondani - lenyomja
a lombok bólogató tetejét.
Leirattalan, mégis vers akar
belőle lenni. De más típusú vers,
netán kétkedést okozhat, zavar
valakit? Nem tudhatom, mégse büntess
Világ szebb létén bajlódik a létkép
(vagy illúzió?) festője, mikor
vetítteti fixa idea képét
szemünkbe; s én ki vagyok
Esőcsepp tavaszt kerget, kerge-juh
nem a borjú, inna még, de kiszáradt
patakja rég volt itatóvályú...
A hangzavar, mint szmog, fejekben inger,
zöld fenyő, szökj elő mögüle - nézd!
A szajkó lárvát szaggató, kicsiny fej -
fa ágán már nincs hely - szárnytolla szép.
Fakeret egy versnek, száz centiméter,
lefűrészelt ütemek... Szabatos
egyenlősége itt-ott maszatos,
árnyalata, nincs makáma kitétel.
Köbön a négyzet - országom telén -
tavaszt ígér a természet, kikelni
muszáj, ez predesztinált esemény!
Elég volt fagyok zubbonyát cipelni.
Ami kék, mind semmiség, nem is ég!
odafentre gyújtott pilótavákuum -
Varangyos szentelt vízzel lemisélt`
madár utazós üvegtér formátum.
Beszűkül az emberi eszme - nincs
betűhű mérce, s a folyamat élce
se vicces, bűvös szót honnan keríts -
jutnánk mi végre - közös egységre!