Jósa Miklós
Virradás, csoda tükre - görbe, torz,
alant jég reped szét, s a sarki részek
partok nélküli tágremény, bevont
szürkeségre nem fehéred ki néktek...
Hasas telek, a füstfelhőt dagaszt
ez a szürke angyalok bűnvilága,
kimérik a nekik járó szakaszt,
szeánsz közben fütyülnek a világra.
szerény szonett szilveszterre
Jövendődbe fúróélet csavarj;
lyukat az ismeretlenbe -, de mélyen!
Ahogy bornyitód tekered -, ragadj
meg egy poharat szilveszter estéden.
Félrerakva víg napocska, pihenj!
Borítson köd, sirasson kis csalogány.
S az ember sóvárogja idebent,
akit véd a kályha, nem fázik, profán.
Most hulltak a sárba az esti bogárkák
gyors fagyba meredve kihűl a talaj,
most nyüzsög a lábam alatt e sivárság,
mint gyöngyökön átvonuló libaraj.
Egy indián kisfiú levele
Mr. Mikulás! Az ajtónkon nincsen zár -
tárva-nyitva vár - estig tele zsákkal
bármikor mihozzánk is besétálj...
Magas neked a kémény, hagyj fel azzal!
Magasra fehérség - míg vagy erő
a fekete felett, de a sötétség
nem látható, nincs, vagy tán merő
véletlen a színe, vak denevérlét.
Vidám fény lelke a kód, s mondanám,
miket küldözget fülembe, leírjam?
Kevésnyi jókedv kell mellé csupán,
de ha bonyolult, valami bevillan.
Sietve költök gyöngyfüzért - soronként,
Dagályos sodrás hátulról sodor -
Mint egy turbós, láthatatlan motor,
Követ a tükör is fintort lopóként.
Satírozott, vázlat arcú szabadság.
Kidolgozatlan mered ég felé,
valaki fesse ki, hogy felavassák!
Jaj, azt se lehet, nem a mienké.
- lelkeket szólít
Manapság hangtalan szólnak, szerény
webekbe íródnak a népdalok; mondd,
mikor olvasod, adsz hozzá merész
dallamot? Nem énekelhetsz te fojtott
A kis szék, amire az Ősz lerogy,
már nyikorog. - Hallod? nyüzsögve gyűri
palástját, nem vigyáz rá, tán bolond?
Levél zöldje sárgán kezd leperegni.
Céltalan kóborolsz olykor reggelig,
s várod az előadás kezdetét -
izgulsz, míg a hosszú széksor megtelik -
színfalak közt porciózzak a reményt.
Az erdő, ahol nem erdő, lehet
liget avagy útszegély, mire csonkolt
a fejsze? Te mondd, fejszenyél! Neked
nem testvéred, hogy vágó élét hordod?
Gyorsvonat az idő, pöfög veled,
felhőfüstje kígyózva itt lebeg,
ennyi maradt - utánad, utánam -,
egy felhő szippantja fel futtában.