Jósa Miklós
mottó 1.
Csodajelenség vajkrémes színben,
kis jégvirág szökik szárba kezemben,
elámító - nem értem, ha kiderülne -
tenyerem közepéből nő - ezért zsenge;
nyílása röpke pillanat - ki látta?
Mérném csöpp arányait - nem cibálva.
szavak betűkkel hígítva tovább
ésszerűtlen mimika néma szájrajz
neki a csókos szádnak szaporázd
a csücsörítést mondjuk ma banánt kapsz
Érkezik Mikulás ezüstszánon
zöld füstcsikót húz maga után,
amott fent én már azt meg se látom,
de megérezte az én kutyám,
Mi a manó, hé, miért csaholsz ma?
jó lenne, ha mindjárt válaszolna.
Vagyok fagytalan vízútkereső;
nem gázolnék mocsarak hínárjába,
számomra a láp hasznos kerülő -
tiszta vizet szűr vízesés számára.
nem tudok már viccelni senkivel
de nemcsak azért mert félreértenek
bár félre kell néznem egy centivel
szótlan engedem hogy továbblépjenek
Ráborul a kertre oly kímélőn -
nehogy meghorzsolja virgonc szelekkel,
tán az esőt várom minden hétfőn,
de jött az este fekete kerettel
Mit a szeretet vasszívekbe vés
Szórakozottan átöltözik ez az ősz -
de mi már nem dobjuk le az inget,
pedig szerelem forr még bennünk - nagy gőz
löki síneken érzelmeinket.
Ma születnek a csodák, de miért?
hisz tegnap is nap volt - mely ragyogóbb,
de úgy látszik, az égiek eszét
nem lehet követni - korlátolt vagyok.
epilógus
Plazmásított érzelmek - analóg,
mint a paradicsom, ha jól kifőzted;
ízesíthetik fontos mondandód,
és a könny már így is szemedbe szökhet.
Valahogy kézzelfogható a fény -
de az árnyék még mindig zabolátlan,
csak látni lehet - megfogni nehéz,
lám, a holdat is megeheti bátran.
Könnycsepp áttetsző gyémántfénye ring,
föld felé hajlongó, vén szomorúfűz
olyan, mint lecsúszni kész perceink...
Holtig verseny szerelemmel - ha kell,
huncut tavaszi fuvallat - köröttem
élénk lilás tavaszi akvarell,
friss színt felhozó nap, kint szikkadó kert.
Kifulladt hullámzás az akarat -
de egy kis tajték még feszül keményen,
s hozza magával az új szavakat -
jobb minőség, kiválóbb szüleményem.
Szép regény - melynek főhőse - anyánk,
én voltam benne néki kis kalandor,
hol vagy mindenkor szép édesanyám,
hisz nőnapra ez az ének neked szól.
Hol gyermek alszik, selymes a sötét,
kis kacsó izzad széles tenyeremben -
meseló kergeti az éj ördögét.
Csönd! Most felnőni ült szekerembe.