John Bordas
Keskenyre nyíló túlvilág ajtaja,
Belátni enged Istenhez hű lelket.
Kiben krisztusi szeretet derengett;
Halált nem féli, és nincsen jajszava.
Hosszú volt az út szekerén az ősznek,
Cammogó szeptember vitt novemberig.
Érett borókáig s lila szederig;
Borköszöntővel szívemben időznek.
Azon a napon halandóvá váltál,
Amikor elengedted Isten kezét.
Elvágtad éltető köldökzsinegét;
S tőled távoli istenségre vágytál.
Emlékszem jól arra a délutánra,
Egy szál rózsával kezemben vártalak.
Nyüzsgött a nép, ezernyi árnyalak,
Mérő szemek néztek egyenruhámra.
Händel
prófécia
Uram a tollam ólomnehézzé lett
Ujjaim között már alig tarthatom.
Csendes szobámban Messiást hallgatom
S tételei közt megvillant a végzet.
Tombol a hőség szeptemberi nyárban,
Sirokkó suhan a puszta felett.
Dudva kiégett, a föld megrepedt,
Bokrok s a fák jajongva esőt vágynak.
Mennyire fáj kiszédülni a nyárból,
S betakarózni az ősz palástjával.
Testem-lelkem már összeforrt a nyárral,
S most együtt hullik levéllel a fákról.
Elmondanám, ha ránk köszönt a hajnal
Bíbor palástban tavaszreggelen.
Szívünkben lángoló, égő szerelem...
Sosem volt béke az olajfák hegyén,
Hegyek s a völgyek mind elátkozottak.
Imára álnok kezek kulcsolódtak -...
A felhők felett, a csillagok között
Mókusugrásnyira van a végtelen.
A szemed sugarában a szerelem
A végtelen ég kékjével ötvözött.
Emberségünk máza kopik le rólunk,
Nem vagyunk több mint sejtek hordaléka.
"Az ember jó" csak rejtik alá véka,
De tudjuk lelki mocsárban halódunk.
Elmondanám, ha ránk köszönt az este
Fekete szemével bársonypuhán.
Ezer szerelmes áldott délután
Szomjas ajkam egy lány csókját kereste.
Élet forrása a Föld és az Asszony,
Az Asszony testében kettős a lélek -
Írmagos része a Föld égiszének,
Lásd, férfinek jussa nincs e malaszton.
Kandalló tüzénél mesélek néked,
pattan a szikra, roppan a zsarátnok.
Szobánk falára a táncoló lángok
villódzva vetítik misztikus lényed.