Jeney Terézia
Csoóri Sándor: "Kezemben zöld ág" c. kötetéhez
Élet és halál ölelkezéséből született
Gyönyör és fájdalom összessége,
Mely feldob a magasba,
És lehajít a mélybe.
Valamikor libapásztor voltam...
Valamikor libapásztor voltam,
A kék égre reá csodálkoztam,
Mezítláb a tűhegytarlón jártam,
Az égről az angyalokra vártam.
Éljünk csak úgy, miként a sors
Élni engedi,
Közönybe fúlva tán` a múltat is
Elfeledteti.
kislányomnak
Brum, brum, kicsi mackóm,
Ne sírjál hát,
Hisz minden földi jót
Eléd hoznánk.
Csak aludj, édes gyermekem.
Én őrzöm álmaid.
Körötted már pihennek
Kedves játékaid.
Kipirult arccal, lobogó hajjal
Futok a réten, lepkét kergetek.
Felettem ragyog a nyári égbolt,
Nincsenek rajta borús fellegek.
Rímekben ébredő gondolat,
mely szavakká, majd sorokká nő
megőrizve a vers ritmusát,
általa szólal meg: a költő!
Szeretnék szavakat összeszőni:
Csengőt, kedveset, szépet,
De, mert köröttem oly zajos a világ,
Törtek a szavak, és széthullik az ének.
Szeretett anyósomnak!
Sok évtizedek elteltével is látom,
amint a konyhából kilépve
törli kezét előtte lévő,
tisztára mosott kötényébe.
Még most is visszajárnak hozzánk
Az ifjúságunk kedves szavai.
Hosszú éveink távlatából
Öröm emlékként visszahallani.
Láttam, amint szárnyát edzi,
S repülni készül a kicsi madár.