Jáger László
Még emlékszem a cíniák színére,
mikor édesanyám kezemnél fogott,
hogy együtt menjünk temető ölére,
hol nagyapám, nagymamám nyugodott.
Invokáció a Szent Jobb színe előtt
Nem kellett sort várnom, s Színed elé értem,
magányod csöndje várt, s virrasztó Szentlélek,
midőn ott megálltam kálvinista módra,
bár szívem szerint letérdeltem volna.
Újabb születésnapra készülődve
Téged illetne az ünneplés, anyám,
amiért dacolva rémségekkel,
mit háború zúdít hazára, családra,
túlléptél a mindennapok gondján,
új életet hordozva romok, halál fölött,
általam hirdetted: aki életet ad,
új világot teremt. Helyetted, íme most...
Mint elcsavargott kisgyerek,
kit anyja hazavárna,
éltem le az életem,
belátom, mindhiába.
Majd ha a halál minket is eloroz,
s eljönnek az önvádló pillanatok, ...
Hol nyugszunk majd? - kérded,
a választ nem tudom,
a hegynek csak csúfolt
újhelyi dombokon?
Ha egyszer arra ébredsz,
hogy én nem ébredek,
töltsd be küldetésed,
fogadd el végzetem...
Könnyű kézzel írva nagynak hitt kacatot,
közszemlére téve, mit zsenid alkotott
Annak, ki érti
Intelmem nem könnyű szó,
rád hagyom hát örökül...