Jáger László
A perctől, ahogy megfogant,
tetszik, nem teszik, anyja vagy.
Édesapám emlékére
Igen, hát ez az, mi elmaradt,
a rituálé, a vaskalap,
kölöncnek hitted, mi fogva tart,
s most, hogy nincsen, hisz széthasadt...
Még emlékszem a cíniák színére,
mikor édesanyám kezemnél fogott,
hogy együtt menjünk temető ölére,
hol nagyapám, nagymamám nyugodott.
Invokáció a Szent Jobb színe előtt
Nem kellett sort várnom, s Színed elé értem,
magányod csöndje várt, s virrasztó Szentlélek,
midőn ott megálltam kálvinista módra,
bár szívem szerint letérdeltem volna.
Újabb születésnapra készülődve
Téged illetne az ünneplés, anyám,
amiért dacolva rémségekkel,
mit háború zúdít hazára, családra,
túlléptél a mindennapok gondján,
új életet hordozva romok, halál fölött,
általam hirdetted: aki életet ad,
új világot teremt. Helyetted, íme most...
Mint elcsavargott kisgyerek,
kit anyja hazavárna,
éltem le az életem,
belátom, mindhiába.
Majd ha a halál minket is eloroz,
s eljönnek az önvádló pillanatok, ...
Hol nyugszunk majd? - kérded,
a választ nem tudom,
a hegynek csak csúfolt
újhelyi dombokon?