Jáger László
Kertem, ha meghal, én is vele halok,
jönnek a jeges, dermesztő napok
Drága anyóka, ott a messziségben,
térben oly távol, szívünkhöz oly közel,
kilencvenkilenc éveddel mögötted
egy ország - harmadszor - keblére ölel.
Mint távolban egy fehér vitorla
Mint távolban egy fehér vitorla,
mely a horizonton alámerül,
úgy tűnik el a szelíd béke,
fájdalmasan könyörtelenül...
A gyöngyvirágon már az ősz bogyói,
levele sárgult, rozsda vert,
ne tegyen tétet szerencsekerékre...
Szemelvények
Tudom
Tudom, nem látjuk már egymást,
hiányod bűnként éget,
így hullnak, hullnak semmibe
nélküled üresen évek.
Felőled jönnek a felhők,
szememben megpihennek,
útjukra engedem őket,
szálljanak égi végtelennek.
Még lenne itt mit tennem,
vár kertem, a rózsák,
de már halál küldi
dermesztő, jeges csókját.
Nem számít, hogy kié, lehetne az enyém,
hisz képe fájón ég retinám közepén...
Beregsurányban, az út porában
játékmackók, elhagyott babák,
miket gazdájuk kis keze elejtett,
vagy fáradságtól nem cipelt tovább.
Égre nyitva az ablakot,
felötlött, eszembe jutott;
szemlélheti valaki más,
kinek ezer év: villanás
Kristóf fiam hajdani altatómeséje
Kristóf álmos, mégsem alszik,
nyafogása meggyötör,
semmi kétség, egy segítség:
Varázslaki Dömötör!
Lehet, hogy eltűnök,
lehet, hogy meghalok,
perceim parazsán
hamuvá hamvadok...