Jáger László
Szemelvények
Tudom
Tudom, nem látjuk már egymást,
hiányod bűnként éget,
így hullnak, hullnak semmibe
nélküled üresen évek.
Felőled jönnek a felhők,
szememben megpihennek,
útjukra engedem őket,
szálljanak égi végtelennek.
Még lenne itt mit tennem,
vár kertem, a rózsák,
de már halál küldi
dermesztő, jeges csókját.
Nem számít, hogy kié, lehetne az enyém,
hisz képe fájón ég retinám közepén...
Beregsurányban, az út porában
játékmackók, elhagyott babák,
miket gazdájuk kis keze elejtett,
vagy fáradságtól nem cipelt tovább.
Égre nyitva az ablakot,
felötlött, eszembe jutott;
szemlélheti valaki más,
kinek ezer év: villanás
Kristóf fiam hajdani altatómeséje
Kristóf álmos, mégsem alszik,
nyafogása meggyötör,
semmi kétség, egy segítség:
Varázslaki Dömötör!
Lehet, hogy eltűnök,
lehet, hogy meghalok,
perceim parazsán
hamuvá hamvadok...
Elkezdem a lelkem hozzátok emelni,
hogy sírotoknál emelt fővel álljak,
lehántva magamról minden földi mocskot,
ne szennyeződjön emléketek s bánat.
Le kéne ülnünk a tűz köré, mint régen
Le kéne ülnünk a tűz köré, mint régen,
hallgatva zsarátnok és egymás szavát,
a tűz köré, mely fölemelt minket,
kitárva parány s mindenség kapuját.
Már némák a tücskök,
akár jómagam,
a dalos nyár elmúlt
röpke perc alatt.