Izsák Arnold Róbert
Az illatért, mit reggel
A konyhába érve érzel,
Egy kósza napsugárért,
Mi ezer kinccsel ér fel,
A friss rántottáért, miben
Bőven van szalonna,
Egy bögre kakaóért,
Mely néha égi manna...
Kecskék és bárányok
Ledőlnek bálványok
Eljő most az átok
Kéneső hull rátok
Arra ébredtem,
hogy már nem alszom.
Szemem meresztem:
hány óra vajon?
Láttam, de nem mertem.
Láttam, de nem mentem.
Láttam, talán látott.
Láttam, némán állt ott.
Nekem, ó, ha lenne,
Ó, ha lenne nekem,
Ha, ó, nekem lenne,
Ha lenne, ó, nekem...
Ó, ha nekem lenne,
Be nagyon szeretném!
Reggel, délbe, este,
Folyton megköszönném.
Göndör fürtjeid barna vízesése,
Szemeid édes, szédítő mélysége,
Ajkaid csábos, égi mosolygása...
Jobb adni, mint kapni, mondogatják sokan.
De annyi szent, hogy nem gondolják komolyan.
Adni, mindig adni... De honnan, kérdem én?
Aki mindig ad... tán` boldog lesz. De szegény.
Parton, magányomban, ím, egyedül jártam.
Köves volt a homok, sajgott tőle lábam.
Bánatomban éppen lehajtottam fejem,
Igazgyöngy fényében csillant meg a szemem.
Fagyot hoz az ősz. Telet.
A nap - mondja - sütött eleget.
De arcodra még aranyfátylat von.
Tél jön. Virágzol. Én hervadozom.
Évente egyszer megtelik
A temetők mohos zuga.
Gyertya lobban, ima hallik:
"Az Isten is nyugosztalja".
Kicsit minden nap meghalok.
Csak kicsit, és másnap új erőforrások.
Régi pálya.
Szint: Föld.