Ilyés Lőrinc
...csúcsos hegyek árnyékában,
duzzadó, szép dombok szélén,
rejtett, sötét völgynek mélyén
megtaláltam...
...csak az élhet gondtalan, ki nem szeret,
kit nem kínoz csalódás, se lelkiismeret...
Reggel van még, kora reggel.
A hold bujdosik, a nap még nem kel.
A csillagok is elrejtőztek, el mind egy szálig...
A kertben csak a hó világít.
Megtaláltam módját, hogy néhány szót szóljak,
így tán nyoma marad az őszinte szónak,
mit elmémben ott forgat a szabadság vágya,
leírom hát, olvassa majd népem unokája.
Mélabúsan mosolygó, hálátlan népek
Vagytok ti, ti vének.
Tudom... testeteket lassan szétrágja az idő,
De még nem rágja a féreg,
S nem rágja a krematórium tüze sem,
Mi mindent porrá éget...
Verset fon a kétely
Akkor még csak gyermek voltam,
Mikor nagyapámat láttam holtan,
Békés arccal koporsóban,
S bár már ajka szótlan,
Körülötte bánat izzott minden szóban.
Lassan zuhan a nap,
S leesik csöndben, szépen...
Búcsú sugarával int a mezőnek,
Majd megszűnik létezni az égen.
Ott bolyongsz lám, ismét ott, a sötétségben,
Lassú kínlódásod én mozdulatlan nézem,
S bár alig látlak... rólad sugárzik a bánat,
Már határát sem tudod napnak s éjszakának.
Tán nincs is az életben annál szebb emlékem,
Pedig sok mindenre oly tisztán emlékszem,
Mint az első hóesés falunk lágy ölében,
S annak közepében zsenge gyermek énem.
Verset írnék...
Verset írnék, de mélabús elmém néma,
testem ósdi székem ölében pihen,
s akár egy dajka, el-elringat néha,
nyikorgása dalként melengeti a szívem...
Harang kong az éjszakában,
Mély hangját a szél cibálja,
Hó hullik a városkára,
Kóbor ebek bánatára.
Lábam elé hullott egy száraz falevél,
Végső nyughelyét már befedte a dér,
Szívem most már érti, hogy mit regél a szél,
Lassan, komótosan közeleg a tél.