Ifj. Hajdók József
Az imák meghallgattatnak, felérnek az égig,
vigyáznak ránk életünk során egész végig.
Ne könyörögj, inkább imával kérj,
a mennyországba boldogan térj.
Fájó gondolatok a fejekben,
könnycseppek a szemekben,
ez maradt hátra szeretteidből,
máig vérző, fájdalmas sebekből.
Fájdalmas az út vége, amin te egymagad jártál,
sajna, nem az lett a vége, amit reméltél és vártál.
Erőd, hited, kitartásod előre vitt ezen a nehéz, rögös úton,
nekünk maradt a bánat és az emlékezés a közös múlton.
Kandalló tüze mellett, a szobában egyedül ülsz a homályban
emlékezve, fájóan elmerengve, szeretetet régi fotón keresve.
Ropog a friss hó, száll tova a szélben,
kézen fogva a hideget a sötét éjben.
Fényt keres magányos házak mélyén,
városon belül és faluknak szélén.
Életünk már múló időbe vesző emlék,
de ennek megint részese lennék.
Ha hozzád közel kerülhetnék,
én ezért bármit megtennék.
Ez a nap már nem olyan, mikor még éltél,
pedig te tudtad, hogy eljő, mégsem féltél,
még egy napot a jó Istentől nem kértél.
Minek a szárnyad, ha vele repülni nem mersz,
győztesként indulnál, de díjat soha nem nyersz.
Lehetnél első vagy nem utolsó a sorban,
eltiport kis ember a felszálló, nagy porban.
Keresett érzések és szavak helye
Érzéseink, vágyainknak rideg szava,
medertelen, víz nélküli, hideg tava.
Folyás nélküli tengerörvény,
van-e erre bármily törvény?
Szavak rekednek mélyen bent
a fény nélküli, sötét éjben fent.
Kicsi lány vagy érett tini,
a szoknyája pici, mini.
Nem kirívó, nem is hiú,
alálesne minden fiú
Életet adtok minden ember számára,
vigyáztok gyermekeink nyugodt álmára.
Neveltek gyermekből embert e világra,
vigyázva rájuk, mint törékeny virágra.
Egyedül
Itt hagyott emlékek fényében tükröződő magány,
hogyan jutottál el erre a szintre, számodra is talány.
Rád talált az egyedüllét árnyékot vető fénye,
te magad lettél a magányosság emberi lénye.
Kihalt utcák, tompult fények, elveszett remények,
nem lévőnek hitt, utcán élő, csapongó szegények.
Ejt könnyet bárki?... ezt a pillanatot ne várd ki,
nem létező sajnálat, megvetés, ez, mi neki jár ki.
Az emberi ostobaság elhozta a vírust az emberre,
sokan betegednek meg tőle a világon egyszerre.
Te nem kapod el, mert keménynek hiszed magad,
aki féltene téged, orvosért most már hiába szalad.
Hideg fagyban jégcsap lóg egy régi házról,
beszélni tudna, szólna a benne lévő gyászról.
Kis lakója távozott, elindult egy hosszú útra,
földi életen át a mennyeken túlra.