Ibolya Lakatosné Bungó
Lásd meg a világban az élni akarást,
Örülj, hogy láthatod a hajnalhasadást!
Kapaszkodj a természet áldott szépségébe,
Ami egyformán áll bárki rendelkezésére!
Legalább magadnak ne hazudjál soha,
hisz füstöl körülötted a lelked vihara,
kormos lesz tőle, ki megérinti,
fuldoklik tőle, ki mindezt belélegzi!
Farsangozunk, vigadozunk
Gyermekkorunk óta,
Vágyainkban megjelenik
A csillogás, a pompa.
Ha elmúlik karácsony,
S a fények kialszanak,
Ne hagyjuk, hogy bennünk
Ürességet hagyjanak!
Imádságom halkan súgom,
A füleden át a szívbe jusson,
Egészséget, békességet,
Kívánok sok szeretetet,
Örömöt és boldogságot,
Aktív, tevékeny világot...
Az ember lelkét a szeretet táplálja,
mint jó áramforrás, fénnyé varázsolja.
Gyönyörűvé teszi minden pillanatát, hogy
beragyoghassa szeretteit egész életén át!
Az ünnep fénye beragyogja a várost, a tereket,
Messziről hirdeti, itt a karácsony, üdvözöl téged
S a boldogságra vágyó embereket!
A legszebb szó, hogy:
Élhetek,
hisz ezáltal létezek,
reggel újra ébredek,
s örülök az esélynek.
Mi, anyukák néha titokban sírunk,
Könnyeink jelzik szívünk fájdalmát,
Némán is beszédesebbek ezer szónál,
Mert az érzelem nyelve nem kiabál!
Sokan mondogatják,
szépen kell megöregedni,
de könyörgöm, a változással
hogyan lehet békét kötni?
Sietek hozzád szelek szárnyán,
Mely inkább ellenem dolgozik,
Hátráltat, süvít, fel éppen nem kap,
Nem hallja szívem siralmait!