Horváth Piroska
Tavaszi szél ide hozott,
letegyen-e - gondolkodott,
- itt kell maradj - szólt az Isten
- folyjon tinta ereidben -
I.
Hangzavar volt, káosz, ricsaj,
förtelmesen harsány zsivaj,
énekelt egy vészjós szirén
poshadt tenger bűzös vizén
Őkegyelme örökmozgó -
elfolynak a homokszemek,
megperdül a napraforgó,
vénülnek a napok, hetek
Kikelet függ pitypangláncon,
selymes fűben tavaszlábnyom,
színarany a repceszőnyeg,
keresztesék varázst szőnek
Hogy az utókornak legyen mit mesélni,
ott egy kávé mellett meg kellett beszélni,
majd kivonulni az utca emberéhez,
őszinte magyarhoz, az elnyomott néphez
Kölniillat lengi körbe,
mosoly görbül ajka ívén,
múlt és jelen a tükörbe`,
bordája egy erődítmény
Ahogyan a napra rázuhant az este,
úgy fáradt el gyorsan elcsigázott teste,
monoton pillanat kamillapárában,
keserűt roppant a pirula szájában...
Aranysárga repce-hajam,
tágra nyitom szembogaram,
akácméz a lélegzetem,
virágágyam most megvetem
Keringő
Őszasszonyunk perdült - alázatos tánccal,
galagonya arcán rőzse-fonta ránccal,
tenyér-menedékben pihen alkony nesze,
tegnap-pillanatban bronzos, gyenge keze...
Szerelem
Tipegő boldogság
izgágán ficánkol,
megbotlik esetlen -
édesen viháncol
Hiányzol majd, hogyha elmész,
múltunkból egy rész most elvész -
mosolyod és kedvességed,
határtalan békességed
Csendes vágyból, kék világból,
megnyílt, tágult pupillámból
fantáziám útvesztőjén,
Pegazusnak ezüst szőrén...
Csendet reggeliztem, friss, roppanós csendet,
kortyolgattam hozzá türelmet - egy cseppet,
mézízű csókokat lassan hörpintettem,
vágyak kapujából visszatekintettem