Horváth Piroska
Szél borzolja deres hajunk,
most még karolsz, ma még vagyunk,
szép a remény - Isten adta -
gyermeklelkünk csitítgatja...
Pipacsok szirma
szívekből sarjad,
végtelenségbe
skarlátot varrat
Tüll-finom, lágy estre, éj-fűszerre vágytam,
dér-csókolta hajam simítja a vállam,
hamvas bőröm emlék - szívem kérge reccsent,
ifjúság madara lelkemből elreppent
Pongrác, Szervác és Bonifác!
Mit csinál ez a három srác?
Hoztak bőven most hideget,
pimasz szelük megcsipeget
Talapzaton tonnaköteg
élteti a legendát,
doromboló macskakövek
amerre a szem ellát
Te vagy a dal, a szó, a csend,
egy tej-fehér, nett pergament,
megfestettél engem egyszer,
aztán többször - végtelenszer
Emlékezem egy jó anyára,
annál is jobb nagymamára -
dér-hajára, mi oly fehér volt,
irigykedve leste a hold
Rózsa nyílott - babarózsa,
asszony-álom vált valóra,
mellkasából pille illant,
szembogárban könnycsepp csillant -
Rögös az út, nincs még vége,
előtted a nehézsége,
szokatlan a sok változás,
új kikötők, új állomás
...nekem négy-színt fogott fényes, varázs-tollam,
sógyurmát formáltam, színes radírt rágtam,
minden tiszta helyre szíveket firkáltam
Székesfehérvár, 2020 tavasza.
Oly hatalmas, olyan derék,
magányos most a nagy kerék,
nem fordulhat - áll magában,
üres fülkék csendmagányban
Most mondanék annyi mindent,
kérem inkább a Jóistent,
adja át a szóvirágom -
- míg itt voltál e világon
Húsvétkor is elküldhetem
virtuális üzenetem -
sajnos, most nem locsolkodunk,
inkább bölcsen gondolkodunk