Horváth Piroska
Kedvcsináló
Piacosok sereglenek -
itt mindenki fenegyerek,
még ma este táncba mennek,
minden izmot ráncba szednek
...az aorták kusza hálójában a pók,
szürke homály borult ködösült elmére...
Kiégett lobogónk szívében az alkony,
hajthatatlan eszme dübörög a sarkon...
Romos-mára futó borostyán-tegnapok,
csipke-szőttes álmok még bizonytalanok...
...gyalogszerrel tűnt el mérföldnyi távolság,
nyűtt munkás-szennyesét harmatcseppek mossák
Citrom-hajú nyár elillant,
bronzos fürtöt visz a szél,
gesztenye szemével pillant,
zizzen, reccsen - így regél
Emberi mivoltját elmarta az örvény,
néma, elült szava, görcs szorul az öklén,
rágott pipaszárról lecsordult a nyála,
koporsófedél lesz lecsukott pillája...
Őszasszonyunk lépte csosszan,
galagonya-piros ajka,
rőzse-ujja reccsen, roppan,
megérett a szőlő, alma
Padba ült a kis csellengő,
csilingelt a sulicsengő,
ide kellett érni nyolcig,
táskájában furcsa holmik
Fekélyes lett a föld,
habzik, forr a méreg,
szikrákat sercegnek
skarlát-fényű férgek
Ma az őszinteség szimplán csak közhelyes,
így még hátra van az a feketeleves...
...valahogy érez magában csöppnyi dacot,
a kukába borítja a kávézaccot
Pipacs-arcú, fürge napok,
forró-ajkú, locska percek
hamarjában tovatűntek,
zsenge álmok elröppentek...
Ildikónak
Ildikó - a magos asszony,
nyugdíjas, nem öregasszony,
nagyon nem kell búcsúzkodni,
korai még elnyugodni
Ideszült jóanyám -
remény bölcsőjébe,
ez itt az én hazám
Kárpátok ölében
Végtelen abrosz az égbolt,
morzsák rajta a csillagok,
ropogós kifli a vén hold,
ínycsiklandók az illatok...
Én soha nem éreztem hiányod - apám,
tündérgyermekkorom kalitkába zártad,
elrepült az élet bűzös kocsmák zaján -
stanpedlis poháron keresztül csodáltad