Horváth Piroska
Büszkeséggel tölt el - Úrhidán élhetek,
hogy e kis faluban nap mint nap ébredek,
régi iskolában a padot koptattam,
boldog ifjúságom éltem itt gondtalan.
Aratás
A Jóisten pöffent, parázslik pipája...
...prüszköl már a hajnal vesszőparipája,
kristálycseppet görget, fűszálhegyre függeszt,
majd parazsat hevít - ma is perzsel, fülleszt
Csupa rejtély - nőből vagyok,
aki beszél, locsog, csacsog,
hisztis némber, komoly asszony -
térj ki, hogyha megharagszom
Kintre tették, ki a házból,
rosszul jött ki a játszmából,
házon kívül fellógatták,
betyárszegre akasztották
Mennybe szállt angyalom elreppent fölöttem,
anyátlan, reszketve összegömbölyödtem,
hirtelen suhant el, annyira nagy csendben,
bánat mély méhében megtörten csüggedtem...
Nem nyugtat halk szavad, nem látom mosolyod,
köldökünk zsinórját eltépte alkonyod,
kies messzeségbe, végtelenbe értél...
...bárcsak itt lehetnél - régmúltról mesélnél
Rigó trilláz - égi koncert,
éj bepakolt, húz egy koffert,
egy időre csendesedik,
alkonyatig szenderedik
Magyarnak lenni jó!
Vigyázz csöpp hazádra -
őseink földjére,
figyelj igaz szóra,
hősök intelmére
Virágot ültettem én ma, édesanyám,
hogy gyönyörködhess a Jóisten teraszán,
ülj le, pillants rám, hozd az égi sámlit,
nézd a petúniát, bíbor-szín muskátlit...
Elmúlt egy év ismét,
elszálltak az évek,
oly nehéz - nem hinnéd -
peregnek a képek
Tudod, édesanya, nem szóltál, csak mentél
sietve, messzire, meg sem ölelgettél,
űr van a szívemben, egy végtelen semmi,
szeretnék újra a két karodban lenni
Polcon árválkodó rózsás, csorba bögre,
most már gazdátlan lett, magányos - örökre,
selymes, habos kávé nem járja át csendben -
nem hörpint belőle, nem kortyol a Szentem
Cérnaszálnak végét sodorta tétován,
mikor sóhaj landolt a varrótű fokán...
Átfűzte a cérnát, rám pillantott - némán,
mint egy apró tündér, ült a kanapéján
Ott volt a félelmem bágyadt két szemében,
gyorsan szertefoszlott majd minden reményem,
szemgödrében a múlt - tegnap-óceánja,
sarkon túl várta az angyalok világa