Horváth Piroska
Okos buksin sajgó dudor,
apró zsebben nyálas cukor,
fontos neki minden kacat,
cserfes lurkó nagyot kacag
Tombol a nyár - forr a katlan,
nem is gond egy jó csapatban,
hőhullámok jönnek, mennek,
bőr-gyöngyöcskék görgedeznek
Halk sóhaj leszek - elszököm,
pihenek, majd egy szívrögön,
dúdolok, lábam lógatom,
teljesül minden óhajom
Ti azt nézitek, hogy nézek ki,
én azt, hogy milyen a lelketek,
ti azt nézitek, mi van rajtam,
én csak azt, hogy mi van bennetek
Fecskék
...fák ujjain zöld angyal...
...itt a tavasz - jöttetek,
esőt, szelet tűrtetek
Barkabársony nárciszhajnal,
itt a húsvét szélsóhajjal,
férfisereg felkelt korán,
locsolni megy - húsvét okán
Ars poetica
Minden nyűgömre a toll nekem a gyógyír,
egy hó-tiszta papír annyi mindent elbír,
akármennyi betűt, tollhegyből folyt témát,
könnyed papírlapra roskadó poétát
Anya tudta azt, hogy mennyivel születtem,
ha hallottam hangját, mennyire füleltem,
mikor állt mosolyra, sírásra az ajkam,
azt is, hogy mikor lett hátrakötve sarkam
Félelem könnycseppje gyermek rózsás arcán,
sírás fárasztotta, elgyengült lassacskán,
nem voltak még készen erre a rohamra -
ölében cipelte, vitte édesanyja
Nem mentél el messze, csak szellővé váltál -
végtelen erdőkbe, hova mindig vágytál,
oly szelíden suhansz tölgyek, bükkök között,
felszabadult lettél a mindenekfölött
Vérben hullt a földre február-hold fénye,
romjaira dőlt szét valahol egy világ -
dobbanjon ritmusban szívekben a béke,
reménnyel szóljanak ajkakról az imák...
Pilleszárnyra kelve elillant előlem,
kínzó, fájó versek szakadnak belőlem -
szétfeslett szívemből összeszabdalt rostok,
amit toll hegyével szótagokra fosztok
Négy pata pattintott szikrákat az égig,
vágtatott át lankán dombok tetejéig,
aranyosan csurrant hajnal tiszta fénye,
csordogált paripánk hamvas sörényére
Talpam alatt szusszan egy rög,
reccsenő ág - fa-lélek nyög,
száraz ágban agg szú sercen,
korhadékból gomba serken