Horváth Lajos (horla51)
Csoszogva érkezik az alkony.
Álommá lassul a gondolat.
Szőnyegként görgeti a holdfény,
ezüstre festi az árnyakat.
Mint vízcseppek az üvegre,
záporoznak emlékeim
álmaimat színezve.
Lehull az éjszaka.
Ködfoltos, hűs lepel.
Alatta jól megfér
égi és földi jel.
Lombjukat vesztett, halott fák
kapaszkodnak a szélbe.
Korhadó, száraz ágaik
vádlón mutatnak az égre.
szeretném oly tisztán látni a világot
mint amikor először láttam
életem első tudatos pillanatában
megőrizve agyamban azt a képet...